Levéltári Szemle, 28. (1978)

Levéltári Szemle, 28. (1978) 3. szám - IRODALOM - Vass Előd: Borsodi levéltári füzetek. I–VI. Szerkeszti Román János. Miskolc, 1971–1977. / 742–745. o.

közvetlen tájékoztatása és segítése végett a megyei levéltárban kezelt anyagokkal kapcso­latos különféle kutatási segédletek rendelkezésre bocsátásában jelölte meg. A sorozat főcíme utal arra, hogy a megjelenés rendje és terjedelme tetszőleges lesz. A szerkesztő Román János levéltárigazgató bevezetésében részletesen elemzi az összeállítás szempont­jait. A kiadványsorozatból 1971-ben az I—III., 1977-ben pedig a IV—VI. kiadványfüzet jelent meg. Az első kiadvány a Magyar Országos Levéltár gondozásában 1969-ben megjelent, „A területi levéltárakban őrzött feudális-kori összeírások jegyzéke" című három részből álló kiadvány felhasználásával készült, azonban ahhoz képest jelentős kiegészítéseket kapott. Első részében a városi összeírások (Miskolc, Sátoraljaújhely, Tokaj) között a kö­vetkezők szerepelnek. Az országos, az állami adóösszeírások, a megyei és városi adóössze­írások, közmunka és forspont, stb„ az úrbéri összeírások, a terményadó (kilenced, tízed) összeírások, az 1848. évi választói névjegyzékek, a foglalkozási csoportok (iparosok, ke­reskedők) összeírásai, nemzetiségi és vallási összeírások, s végül népmozgalmi és katonai összeírások különböző évekből származó 1651 —1848 közötti jegyzékei kerültek feldol­gozásra. Az egyes tételeknél „a" alatt az összeírás eredeti címét és számát, „b" alatt az összeírás tartalmára utaló megjegyzés, „c" alatt az összeírás levéltári jelzete, „d" alatt az egyedi sajátosságok megjegyzése, végül „e" alatt az összeírás rovatainak felsorolása kö­vetkezik. A második részben a borsodi és zempléni vármegyei levéltárak feudáliskori összeírásai közül az országos összeírások (1715, 1720, 1767, 1780-81, 1784-85, 1804-05-től 1847-ig) részletes háztartásokkénti és összesített adatait közli. Az összeírások eredeti címeik és évszámaik, valamint levéltári jelzeteik feltüntetésével szerepelnek. A harmadik részben a borsodi és zempléni vármegyei levéltárak feudális-kori összeírásainak község­soros táblázatos kimutatásai közül az országos összeírásokat (1715, 1720), az 1767. évi úrbéri összeírást, a XVIII. századi lélekösszeírásokat, a megyei lakosságösszeírások (1804-1847) és a dicalis összeírások (1651-1850) meglétét vagy hiányát 196 borsodi és 82 zempléni falunál egyenként feltüntették. A kiadvány végén a jegyzetelés a közölt összeírásokat részletesebben magyarázza. II. A „Kéziratos térképek a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Levéltárban" című kiadvány a „Kéziratos térképek a területi állami levéltárakban" című sorozat VIII. részét alkotó miskolci, és a XII. részét alkotó sátoraljaújhelyi térképek katalógusának összevont hely­ségnévmutatóját közli. A táblázatos mutató hat oszlopból áll. Az első oszlopban a hely­ségnevek, majd a megye neve, az eredeti térképen szereplő régi helységnevek, a térkép elkészítésének évszáma, a térképek méretadata és végül a hatodik oszlopban a térképek levéltári jelzetei szerepelnek. A feldolgozott térképek általában határtérképek vagy ha­tárrészek térképei, s így településtörténeti szempontból kevésbé használhatók. A kiadvány » legvégén 10 térkép fény képmásolatát közli. 743

Next

/
Oldalképek
Tartalom