Levéltári Szemle, 28. (1978)
Levéltári Szemle, 28. (1978) 3. szám - LEVÉLTÁRTÖRTÉNET - Tóth Róbert: Adalékok a Levéltári Közlemények keletkezésének történetéhez, 1922 / 611–619. o.
IRATOK 1 Budapest, 1922. január 2. Az Országos Levéltár főigazgatójának előterjesztése a belügyminiszterhez egy tudományos levéltári folyóirat létesítése tárgyában. 19. szám 1922. NAGYMÉLTÓSÁGÚBELÜGYMNISTER UR! A Nagyméltóságodtól élőszóval vett felhatalmazás alapján mély tisztelettel kérem, hogy az Országos Levéltár részére egy levéltári és történelmi, évnegyedes szakfolyóirat létesítésére az engedélyt megadni s az e czélra szükséges költségeket kieszközölni illetve az Orsz. Levéltár rendelkezésére bocsátani méltóztassék. Az Orsz. Levéltár régóta érzi már egy ily folyóirat hiányát illetve szükségét és csupán a háború, majd az ezt követő összeomlás következtében beállott nyomasztó és zilált viszonyok miatt tartózkodott ebbeli tervének illetve kérésének előterjesztésétől. Nagy örömünkre szolgál s mély hálával vesszük tudomásul, hogy Nagyméltóságod, aki a levéltári és történelmi szak iránt való kifogyhatatlan érdeklődésének és gondoskodásának utóbbi években annyi, örökre emlékezetes jelét adta, a maga részéről szintén, halaszthatatlan szükségnek tartja egy ily szakfolyóirat létesítését.* Ez okból a jelen pillanatban csupán röviden óhajtom jelezni, hogy a kérdéses folyóiratnak, mint az Orsz. Levéltár levéltári és történelmi szakközlönyének elsősorban az Orsz. Levéltár, azután a rokon fővárosi és vidéki intézetek anyagának illetve a külföldi hasonló intézetek magyar anyagának irodalmi ismertetése s lassanként való közzététele, azután pedig a bel- és külföldi levéltári kutatások illetve levéltárak tudományos és adminisztratív ügyeinek ismertetése lenne a feladata. Munkálkodása körébe vonhatná ezenkívül a kérdéses szakközlöny a diplomatika, heraldika, genealógia és jogtörténet müvelését is, mint amely tudományszakok az Orsz. Levéltárnak úgyis mint tudományos intézetnek, úgyis mint hivatalnak működési körébe vágnak. Ekként a különféle levéltári anyag közzététele által a költségek hiánya következtében sajnosán megszűnt Történelmi Tár 5 örökébe léphetne, másfelől pedig a szigorúan tudományos jellegű szakczikkek elhelyezése által a Magyar Történelmi Társulat közlönyét: a Századokat 6 - mint ez Nagy méltóságodnak kifejezett óhajtása - tehermentesíthetné, végül a levéltári kutatásokat nyilvántarthatná azok rendszeres tanulmányozását irányithatná s a történelem segédtudományait is művelhetné. 612