Levéltári Szemle, 28. (1978)
Levéltári Szemle, 28. (1978) 3. szám - Ujlaky Zoltánné: A Tiszántúli Mezőgazdasági Kamara kialakulása és főbb jellemzői a két világháború között / 597–604. o.
de a válság alatt még a középparasztságnál is csak gyarapította a hátralékok összegét. Nyilvánvaló, hogy az illetékbefizetések tömeges elmaradása még inkább csökkentette a válságos években a kamarák anyagi lehetőségeit. Egyébként a befolyt illetéket is több célra hsználták fel: 20%-át az Országos Mezőgazdasági Kamara kapta, 8%-át az alsó tagozatú mezőgazdasági bizottságoknak kellett adni, s az így megmaradt összeget használhatták fel a kerületi kamarák egyrészt termelésfejlesztési célokra (pl. kísérleti gazdaságok fenntartása, termelés szervezésre), másrészt a kamarai apparátus fenntartására. A TMK is — hasonlóan a többi mezőgazdasági kamarához — az uralkodó osztály részét alkotó agrárius közép- és nagybirtokosok vezetése alatt állott, s az ezek által képviselt eszmék érdekvédelmi szervét jelentette. Megalakulásától kezdve az 1930-as évek végéig a TMK elnöki tisztét gróf Almássy Imre, dr. Kállay Miklós, báró Vay László és Losonczy István látták el, akik mind azért távoztak a TMK elnöki székéből, mert jelentős kormánypozícióba emelkedtek. A kamarai ügyek állandó vitelére hivatott igazgató választmányban is a nagyobb birtokkal rendelkező parasztság képviselői, a kulákok s főleg a közép- és nagybirtokosok voltak a hangadók. 3 Az 1920-as kamarai törvény még elég nagy lehetőséget biztosított a birtokos parasztságnak is, hiszen megalkotása idején a kisgazda politika volt a jelszó, s Nagyatádi Szabó István a földművelésügyi miniszter. A kamarai törvény 1937-es módosítása viszont a 100 holdon felüli birtokosok súlyát, szerepét növelte meg a kamarában. 4 Ugyanakkor — a fasizálódási törekvésekkel összhangban — már olyan hangok is hallatszottak, hogy az ún. gazdaösszefogás érdekében a szabad társuláson alapuló szervezeteket is a kamarai szervezetbe kellene illeszteni. Ezeket az elképzeléseket az OMGE már születése pillanatában igyekezett megtorpedózni. A szabad társuláson alapuló szervezetek és a kamarák, illetve azok helyi szervei közötti szorosabb együttműködést hangsúlyozták, s igyekeztek fenntartani továbbra is a „Treuga Dei"-t az OMGE és a kamarák között. 5 Az alapvetően tényfeltáró, javaslattevő jogkörrel felruházott kamarák még az 1920-as törvény alapján kialakított viszonylagos demokratikus felépítésükben se jelentettek semmi veszélyt az uralkodó osztályok által folytatott politikára, de alkalmasak voltak arra, hogy illúziókat keltsenek a parasztság különböző rétegeiben. A demokratizmust tovább szűkítő 1937-es törvény minden bizonnyal azt a célt is szolgálta, hogy a középés nagybirtok képviseletének megnövekedése és a gazdatiszti érdekeltség külön képviseletének biztosításával az erősödő kisgazda mozgalommal szemben is növeljék a kormánypolitika potenciális támogatóit a kamarákban. A mezőgazdasági törvényes érdekképviselet különböző szintű szerveit 5 évenként választották újjá. Választók és választhatók a 24. életévüket betöltött földtulajdonosok, haszonélvezők, haszonbérlők, a mezőgazdaságban dolgozó szellemi (pl. gazdatisztek) és fizikai munkások (pl. gazdasági cselédek, napszámosok, mezőgazdasági munkások) voltak, ha a fő foglalkozásuk a mezőgazdaság volt és 3 évi egy helyben lakást tudtak igazolni. - Mindezek együttesen jelentették a mezőgazdasági érdekeltséget, melyet választás szempontjából az 1920-as törvény 5, az 1937-es pedig 7 érdekcsoportba osztott. 1920-ban: I. Mezőgazdasági munkások és cselédek 599
