Levéltári Szemle, 28. (1978)
Levéltári Szemle, 28. (1978) 3. szám - Révész Tamás Mihály: A dualista állam sajtórendészete, 1867–1875 / 557–590. o.
lapszerkesztők körében meglehetősen publikussá válhatott. 1870-ben a Pressburger Tageblatt szerkesztője ugyanis orgánumának politikai lappá történő átalakításával egyidőben kérte a hatóságoktól „a biztosíték elengedését'*, amelynek lefizetésére — a negatív válasz ellenére — hat havi halasztást nyert, 89 a Nagyszombati Heti Lap szerkesztője pedig, aki nem tudni kitől értesült — egyébként rosszul - a fenti kérelem teljesítéséről, egyenesen ,papjában politikai czikkek biztosíték letétele nélküli közlését, mint a Pressburger Blattnak megengedni" kérte. 90 A sajtórendészet eredményei A belügyi kormányzat sajtónyilvántartási, felügyeleti és rendészeti politikája azonban nem minden esetben zárult idilli képpel. A biztosítékrendészet terén tapasztalt kivételezés ellenpontjaként a belügyminisztérium nem egy esetben folyamodott határozottabb szankciók alkalmazásához, melyeknek szenvedő alanyai a más világnézetű, vagy a nemzetiségi jogokat nem a legkorrektebb módon követelő orgánumok szerkesztői voltak. S bár korszakunkban még egy tucatra sem rúgott azoknak a lapoknak a száma, amelyek elnémítására politikai irányvonaluk miatt került sor, mégis az, hogy ellenük a központi és helyi hatalom képviselői hatósági fellépésre határozták el magukat, jelezte az egyébként liberális politika korlátait. Az uralkodó politikai viszonyokat támadó lapok kezdetben csupán a hatóságok fokozottabb figyelmét érdemelték ki. Ez történt a szlovákul jelentkező Katolicke Noviny-vel is, amely azonban azzal, hogy „egy idő óta felhagyott panslavisticus irányával" 91 , s hasábjain csak a katolicizmust" hirdette, még megmenekült a hatósági zaklatástól. Az állhatatosabb orgánumok azonban már kevésbé élvezhették a hatóságok türelmét. A szociáldemokrata ideológiától való félelem a miniszterelnökséget, s a belügyi tárcát megfosztotta a burzsoá alkotmányosság játékszabályai, s az általuk oly sokszor hangoztatott sajtószabadság iránti tisztelettől. Az esetenként fel-felbukkanó munkásmozgalmi hírlapokkal szemben alkalmazott hatósági reakciók pedig nemegyszer egyenesen hisztérikus hajszába csaptak át. Ezt és a közigazgatási szervek vasszigorát elsőként Zimmermann Lajos, a Freiheit című, korábban Grazban megjelenő lap szerkesztője tapasztalhatta, aki Ausztriából történt kiutasítása után Sopronba tette át működése színterét, s akit a hazai biztonsági szervek „a social-democraticus izgatók egyik vezére "-ként tartottak számon. A város vezetői a belügyminisztérium parancsait teljesítve az áttelepülő munkáspolitikus tevékenységét az első napoktól kezdve fokozott figyelemmel és bizalmatlansággal kísérték. A belügyi államtitkár maga utasította a polgármestert, hogy a Freiheit-et „éber figyelemmel kísérje, s a legelső esetben, a mint annak tartalma egészben vagy részben politikai tárgyak körül forogna, nevezettet az ... előírt biztosíték letételére kötelezze". 92 A tárca leirata a városi főnökséget kitanítva, hozzátette, hogy Zimmermann, ha arra politikai tevékenységével, magatartásával okot ad, az országból is kiutasítható. 93 A Freiheit körül kerekedett soproni vihar írásos dokumentumai ékesen bizonyítják, hogy a város vezetősége, s rendőri szervei nagyon is megértették a belügyi tárca második emberétől kapott leckét. Első lépésként a lapszerkesztőt a biztosíték letételére kötelezték, s ezzel egyidőben már meg is tették Zimmermann „netaláni kiutasítása iránt ... a szükséges élőin tézkedéseket". 94 565
