Levéltári Szemle, 28. (1978)

Levéltári Szemle, 28. (1978) 3. szám - Bernáth Zoltán–Pecze Ferenc: A történeti grafológia határai / 493–499. o.

helyzetképet enyhíti, hogy a történetírás egyre több összefüggést képes tisztázni és kutatási eszköztára folyton tökéletesebb lesz. A grafológia gyümölcsöző szerepét annál sikeresebben töltheti be, minél pontosabban körülhatárolt területre irányul. A jobbára a magánélet vonzókörébe eső érdeklődés kielégítésénél is magas mércét kell állítani. így családon belüli helyzetekben vagy különösen házastársi megfelelés elbírálásához, amelynek mindig lehet társadalmi következménye. Az eleve közérdekű kérdések esetében pedig az intuícióra hagyatkozás, illetőleg az arra való egyoldalú alapozás megengedhetetlen. Feltétlenül idetartoznak a történeti személyiségek iratai éppúgy, mint a munkaviszony vagy a bírósági eljárás összes mozzanatai. Grafológiai szakkönyv állapítja meg: „Az írás sohasem árulja el, hogy ki mit alkot, csak azt, hogy mire van diszponálva. A hajlam néha azonban egész életen át tudatlan marad." (Kiemelés az eredetiben: Bíró József A modern grafológia. Bp., é. n. 162.1.). Ezért nemcsak a megalapozatlan merész, hanem minden grafológusi következtetéssel szemben, amely büntetőjogilag releváns (nem élők esetében is) az ártatlanság vél elmének jogintézménye áll. Ezen a gondolatmeneten a történeti grafológia határát mindenekelőtt a következtetéseket megelőző sávban látjuk. A szaktanácsadók és szakértők szerepéről Székely János találóan mondja, hogy büntetőügyben pejoratív élt kap, ha a bírót ügyésznek vagy az ügyészt védőnek stb. (esetleg megfordítva) titulálják. (Jogtudományi Közlöny 1976. 2. sz.) Ebben természetesen nem az említett hivatások értékösszemérése rejtőzik, hiszen a maga nemében mindegyik fontos szerepet tölt be. Ugyanígy esetünkben a grafológus sem léphet át a történész tágabb forrásmezőre támaszkodó hatáskörébe. Végül a történésszel arról a fent idézett helyesbítésről vitázunk, hogy az egyéb adatok ellentmondása esetén a grafológus véleményét mellőzni fogja. A feladat így igen egyszerűnek látszik. A polémiát nem kívánjuk szélesíteni, mert bizonyára kellően ellenőrzött „másról valló" dokumentumokra gondolt. De vajon mi történik, ha bizonyítékul csupán a grafológiai vélemény áll rendelkezésre? A vitatott nézet szerint ilyenkor el kellene fogadni, ám esetleg ténylegesen cáfolatra szorulna, amihez az adatok és eszközök (pillanatnyilag) hiányoznak. Ezek olyan nyílt kérdések, amelyek még behatóbb tanulmányozást indokolnak. 499