Levéltári Szemle, 28. (1978)

Levéltári Szemle, 28. (1978) 2. szám - ADATTÁR - Ambrus Béla: A Tanácsköztársaság szükségpénzei Vas megyében / 345–357. o.

„Szombathely, 1919. jún. 2. - Szombathely város teljesen aprópénz nélkül áll, sem élel­met, sem bármi más czikket vásárolni nem lehet. A munkásság, katonaság képtelen e miatt magát élelmezni. Ennek következtében az elégedetlenség általános. A mai nap fo­lyamán járt a direktóriumnál a postások, különféle gyárak, üzemek és hivatalok szakszer­vezeteinek küldöttsége és kijelentették, amennyiben a holnapi nap folyamán nem kap­nak kellő mennyiségű kék és aprópénzt, úgy kénytelenek lesznek a munkát abbahagyni. Az aprópénz hiány szülte inség következtében ma délután a vasúti forgalmi alkalmazottak a munkát beszüntették úgy, hogy a vonatok Szombathelyről ezidő szerint semmiféle irányba nem közlekednek és szünetel a vasúti forgalom Celldömölkön is. Minthogy ezzel Budapest élelmezése is veszélyeztetve van. Félő, hogy az összes munkásság abba fogja hagyni a munkát, kérjük, hogy a holnapi nap folyamán repülőgépen nagyobb, jelentékeny mennyiségű apró és kékpénzt küldeni szíveskedjenek annyival is inkább, mert a bekövet­kezendőket a felelősséget nem vállaljuk. Azonnali táviratválaszt kérünk. - Vasvármegye direktóriuma." Utólagos jóváhagyás hitében önálló kezdeményezéssel fogott a bérek szükségpénzzel való kifzetéséhez, a kereskedelmet bénító váltópénzhiány ellensúlyozásához. Ezzel elér­keztünk az elégtelen bankjegy és váltópénz helyettesítő eszközök helyi pótlása rendhagyó történetének vázolásához. A „vasi" szükségpénzek kibocsátása. Vas megye múltjában nem volt ritka jelenség a gazdasági élet zökkenőit kiegyensúlyozó szükségpénz kibocsátás. Vasvár (1858), Ostffy­asszonyfa, Vár osszál ónak-Léka fogolytáborok (1916—1918), Felsőőr (1918) sorozatait követte a szombahelyi hatósági kibocsátások a Tanácsköztársaság korai időszakában, majd az 1920—22-ben tobzódó infláció alatt, főként magánosok kiadásai keletkeztek Szombathelyen is. (10) Csekkek. A már említett táviratban közölt indokok és következmények között volt a gyárak, az üzemek leállításának fenyegető ténye, a vasúti forgalom megbénulása. Nem is­meretes a Pénzügyi Népbiztosság intézkedése. A rossz közlekedés és hírszolgálati zavarok miatt nem tűrt halasztást a helyi Direktórium cselekvése. A távirattal egyidőben öntevé­kenyen kísérelte meg ellensúlyozni a kereskedelem, a munkabér kifizetésének zavarait, amikor április 5-én a szombathelyi kormányzótanácsi rendeletben ismertették a helybeli két pénzintézetben kiaadandó fizetési eszköz, pénzhelyettesítő megjelentetését. (11) „Közhírré tétetett, hogy a Vas megyei direktórium felhatalmazta a Mezőgazdasági Taka­rék és Hitelbank RT-t és a Szombathelyi Takarékpénztár RT-t, hogy az ideiglenes pénz­hiány enyhítésére fizetési eszközképpen ,Átutalási csekk" jelzéssel 10, 20, 50 és 500 koronás címletű értékjegyeket bocsátassanak a közönség rendelkezésére. Ezen átutalási 348

Next

/
Oldalképek
Tartalom