Levéltári Szemle, 28. (1978)

Levéltári Szemle, 28. (1978) 2. szám - Bölöny József: Gondolatok az archontológiáról és a kritikáról / 279–287. o.

ványból vett jegyzetet", hanem egészen egyszerűen, minden felesleges bonyolítás nélkül, a hivatalos lapban közzétett legfelső elhatározást; azon egyszerű okból, hogy in petto abban az időben is csak bíborosokat lehetett kinevezni, nem pedig magyar főrendeket. Számszerűen és százalékosan nemcsak egy könyvismertetésben nem lehet kimutatni azokat a hibákat, melyeket helyesbítettem, hanem egy könyvben sem, mert máris kettő vagy három lenne belőle és műfaja is statisztikává változna, ha „az öröklődött és a köztudatba átment rengeteg téves adat" mindegyikének helyesbítésére külön-külön utalnék, s nemcsak „egyes jellemző és szélsőséges eseteket" sorolnék fel, „amelyek elenyészőek a közreadott adatok mennyiségéhez viszonyítva", sőt — ugyancsak a Gondolatok kívánsága szerint — megjelölném mindenütt, hogy „milyen jellegűek ezek a téves beidegződések és hogy milyen mennyiségben vannak jelen a szakmai gyakorlatban". Arról nem is beszélek, mit szólnának ehhez azok a szerzők, akiket itt név szerint és ismétlődve felsorolnék. Célom nem pellengérre állítás, hanem javítás. Megelégedéssel és köszönettel venném egyébként a könyvemhez hasonló jellegű egyetlen olyan munka megnevezését, amely ezt az irányelvet követi! Igaz, hogy „nem függnek össze az archontológiával és a kormányzattörténettel az államférfiak (talán inkább politikusok?) korábbi — és későbbi - foglalkozásáról szóló adatok", de szorosan összefüggnek a munkám kiegészítéséhez szükségesnek tartott tájékoztatással. Az ötvenes évek egyik volt minisztere munkámhoz gratulálva, 1978. augusztus 16-i kelettel azt kéri, hogy elsősorban az eredeti foglalkozását és ha lehet, a jelenlegi szakképzettségét és az MDP-ben viselt tisztségét foglaljam be munkámba. Kérésének természetesen készséggel teszek eleget a bővített III. kiadásban, ami csak előmozdítja az életrajzok egyöntetűségének kialakítását. Bár olvasóim nagy többségéről nem tételezhetem fel, hogy ne értenék meg például, hogy „az utolsó Deák-párti kormány elnöke", az 1875. március 2-ig volt miniszterelnök, Bittó István milyen „fúzió előkészítője" (persze nem a balközép' volt „a későbbi Szabadelvű Párt", hanem ez az utóbbi a két párt egyesülésével jött létre), a magam részéről sem tartanám feleslegesnek „néhány történelmi" — vagy talán inkább közjogi — „fogalom bővebb magyarázatát" egy kisenciklopédia-szerű függelékben. Ehhez azonban a. kiadónak is van szava. A könyvemet kiegészítő „szokásos apparátushoz" tartozik többek között egy nem szokásos tartalomjegyzék is, amely ti. 344 pontos dátum feltüntetésével nemegy esetben teszi feleslegessé azok további keresését. Végül egy argumentum ad hominem: a Gondolatok írója a maga részéről „sem okát, sem célját" nem látja az első fejezet második része publikálásának, melyben a kormányfők nevének ábécé rendjében és ezen belül a tárcák ábécé rendjében követi egymást az 55 kormány. Ha azonban valaki könyvemnek ezt a részét veszi alapul az összehasonlításához a Tiszti Címtár kormánylistájával, nem pedig az egyes minisztereket nevük betű286