Levéltári Szemle, 28. (1978)

Levéltári Szemle, 28. (1978) 1. szám - Érszegi Géza: A helytörténetírás középkori levéltári forrásai / 13–17. o.

A tágabb környékre való kutatás elsőrendű célja mégiscsak az, hogy újabb adatokat találjunk helytörténetünk írásához. Hogy ezt mégis egy meglehetősen tág területre kell kiterjesztenünk, annak az a magyarázata, hogy nem egyszerű dolog a középkori levéltári anyagból azt kiemelni, ami a helytörténetünkre nézve fontos. Ugyanis olyan segédlet nincs, ami az egyes helységekre vonatkozó okleveleket felsorakoztatná. Van ugyan sokféle segédlet és könyv, amelyek segíthetnek a kutatásainkban, azonban a kutatásunk eredményessége főleg a saját leleményességünkön múlik. Ismerjük mindnyájan Csánki Dezső művét, amely Magyarország történeti földrajzát adja a Hunyadiak korában. A műben természetesen rengeteg oklevél szerepel, de Csánki sem ismerhetett minden adatot. Ne elégedjünk meg azzal, amit Csánki és a nyomtatott okmánytárak készen a kezünkbe adnak, bár mindenképpen tanácsos velük kezdeni a kutatást. Fogjunk hozzá levéltári kutatáshoz is. Ez azonban már jóval nehezebb a nyomtatott könyvek olvasásánál. Nemcsak meg kell találnunk a megfelelő adatot a munkánkhoz, de azt értékesítenünk is kell. Bele kell törődnünk, hogy oklevelek százain rágjuk át magunkat s mitsem találunk. Dehát hol és hogyan kezdjünk hozzá a levéltári kutatáshoz? Feltétlenül helyben kezdjük el a levéltári kutatást. A legtöbb helyi levéltárban található több-kevesebb középkori anyag, akár eredeti oklevelekként, akár eredeti oklevelek fényképeinek formájában, vagy különböző korú másolatokban. Ráadásul több helyen a megyei monográfia írásához évtizedek óta szorgalmasan gyűjtött cédulák is találhatók. Még továbbra is helyben maradva, a helyi püspökség és káptalan levéltárát semmiképpen se hagyjuk ki a kutatásainkból. Az egyházi intézményekben szinte kivétel nélkül jól használható segédletek segítenek a kutatásban. Többnyire még a XVIII. században elkészültek az oklevelek latin nyelvű regesztái és ami rendkívül fontos, a regesztákhoz névmutatót is készítettek. E regesztákat és a névmutatót kötetbe fűzve találjuk. A kötet neve: elenchus. Csak miután helyben kimerítettünk minden forrást, próbálkozzunk meg a legnagyobb falattal, a Magyar Országos Levéltárral. Nemcsak azért nagy falat a nemzeti levéltárunk, mert Közép-Európa legnagyobb középkori gyűjteményét őrzi. ti. mintegy 100 ezer darab középkori oklevél található itt, hanem azért is, mert a segédletekben való eligazodás is sokkal bonyolultabb, mint más levéltárakban. Hogy miért olyan bonyolult eligazodnunk az Országos Levéltár középkori gyűjteményének, a Mohács előtti Gyűjteménynek a segédletei között, azt a gyűjtemény létrejöttének körülményei magyarázzák. Tudjuk azt, hogy a középkori központi kormányszervek levéltárai a mohácsi csatát követő zavarokban elpusztultak, ezért részben e levéltárak pótlására, részben azonban a középkori kutatás megkönnyítésére elődeink összegyűjtötték a Magyar Országos Levéltárban található valamennyi 1526. előtt kelt iratot és az egyes darabokat folyamatosan sorszámmal ellátva egy un. Diplomatikai levéltárban egyesítették. Az egyes oklevelek sorszáma és a Diplomatikai levéltár rövidítése, a Dl adja az oklevelek jelzetét. Az egész gyűjteményhez egyetlen terjes segédlet sorozat van, az időrendi, másnéven kékcédulák. Ezek elsősorban akkor segítik a helytörténészt, ha már máshonnan tudomást szerzett egy oklevélről, tudja annak a dátumát, azonban nem ismerti a tartalmát. A pontos keltezés segítségével, valamint annak ismeretében, hogy ki adta ki az oklevelet, meglehetősen gyorsan nyomára bukkanhatunk az időrendi cédulák segítségével a keresett oklevélnek, természetesen amennyiben az az Országos Levéltár őrizetében van. Nem teljes, de elengedhetetlenül fontos segédlete a Diplomatikai levéltárnak az ún. kiadói mutató. Már említettem, hogy a helytörténész legfontosabb segítője az, ha nemcsak ismeri a középkori intézmények: hiteles helyek, megyék és egyházi bíróságok működését, de tudja azt is, hogy mekkora volt az illetékességi körük. Ennek ismeretében ugyanis csak azon intézmények okleveleit kell átböngésznünk, amelyek területileg illetékesek voltak a kutatott helységre. A Diplomatikai levéltárnak még kevesebb darabjához van regeszta, azaz olyan segédlet, amely az egyes oklevelek rövid tartalmát, keltét és jelzetét közli. Ráadásul e regeszták sem egységesek, vannak latin és magyar nyelvű regeszták is, továbbá nincsenek is egy helyen. A Diplomatikai levéltárnak már csaknem a feléről vannak magyar nyelvű regeszták, de ezek kutatása sem egészen egyszerű, hiszen nem lévén még teljes, névmutató sem készülhetett hozzá, s így a teljes mennyiséget át kell olvasnia a kutatónak. Természetesen ezeknek is, de minden regesztának az a jellemzője, hogy nem tartalmazhatnak minden adatot, s így könnyen előfordulhat, hogy nem találunk a regesztákban egyetlen, helységünkre vonatkozó adatot sem, pedig a regesztázott oklevelekben többször is előfordul a kutatott * helység neve. Például az előadásom kezdetén ismertetett oklevélről mindössze ezt fogjuk találni a regesztában: „III. András király eladományozza Szárazdot Bás fiainak és a birtokbaiktatás hiteles tanújául a szekszárdi konventet kéri fel. Az ellentmondás nélküli beiktatásról a konvent jelent a királynak." Nemcsak ilyen regesztáink vannak. Mint említettem a Diplomatikai levéltár darabjait több mint 400, az Országos Levéltárban őrzött levéltárból gyűjtötték össze. E négyszáz levéltár többségének van valamilyen segédlete, sőt legtöbbször a már említett elenchus formájában. Hogy a Diplomatikai levéltár egyes darabjai honnan kerültek be a gyűjteménybe, arról külön sokszorosított segédlet áll a kutatók rendelkezésére. De azoknak a levéltáraknak is van sokszorosított segédlete, amelyekből vette a Diplomatikai Levéltár az anyagát. Ezekből a sokszorosított segédletekből, az egyes intézmények, avagy családok repertóriumaiból tudhatjuk meg hogy az illető levéltárra s az egykor benne őrzött középkori oklevelekre milyen segédleteket találunk magában az eredeti levéltárban. A repertóriumok különösen nagy segítséget nyújtanak akkor, ha netán az egyes levéltárakhoz 16