Levéltári Szemle, 28. (1978)

Levéltári Szemle, 28. (1978) 1. szám - ADATTÁR - Takács Lajos: Lápi irtás és gazdálkodás a Kis-Balaton mentén / 115–117. o.

teg - helyi nevén baba - száraz sást valamely szellős helyen, így pl. pajtában felakasztva, melyből a szükségletnek megfelelően tekerhettek alkalmas köteléket. A metélő sás pirostövű változata (Carex acutiformis) viszont érdekes karriert futott be. A két háború között élelmes kereskedők Olaszországba szállították, ahol hajlékony és szívós bordáiból főleg kalapokat készítettek. Az olasz felvásárlók egyébként még vágószerszámokat is hoztak a berki falvak sásszedő lakóinak, amelyeket ugyan szokatlanságuk miatt alig-alig használtak, de arra mindenesetre jók voltak, hogy a sásszállítók észak-olasz, lombardiai kilétét - egyéb adatok híján - velük azonosíthassuk, minthogy az ottani nádvágókkal tökéletesen megegyeznek. A hagyományos sásszedő eszközök, amelyekkel a helybeliek mint megszokottakkal, a legszívesebben és legeredményesebben tudtak dolgozni, a nádvágókkal egyeztek meg, esetleg azoknál valamivel kisebb méretűek voltak. E köpüs, ívelt pengéjű szerszámokról még érdemes ehelyt is annyit megjegyezni, hogy eredetük a kelta-római korig vezethető vissza és párhuzamaik ma is nagy számban megtalálhatók a rómaiak által hajdan megszállt területeken. E szerszámoknak ez a vaskor elejéig visszavezethető nagy hagyománya egyúttal arra is utal, hogy e vidéken a nád és sásfélék haszonvétele e kortól olyan erős folyamatosságot őrzött, amely képes volt a régi formák megtartására is. A sásfélék egy része, mint arra utaltunk is, mint takarmány került hasznosításra. S ezzel rá is tértünk a berek legnagyobb volumenű és legszélesebb körben ismert haszonvételére, a berki fű és a szénának is kaszálható vegetáció hasznosítására. A környékbeli falvak népe, nem véletlen, hogy időnként a berket mint kimeríthetetlen szénatermő helyet emlegette, melynek termését még a legkedvezőbb időkben is csak részben tudták betakarítani. A hasznosításnak egyébként két fő formáját ismerték, amelyek közül ez alkalommal csak az egyikkel, a szénakészítéssel kívánunk foglalkozni. A másik, amit a legeltetés jelentett, valójában helyileg is elkülönült a többitől, hiszen azt csak szilárd talajú földön, mégpedig a berek szegélyén és a berki szigeteken folytathatták. Ez utóbbival kapcsolatban csak annyit jegyeznénk meg, hogy a szigeteken a legeltetést is valójában a parti falvak népe kezdeményezte, majd a XVHI. század végétől fokozatosan az uradalom vette kezébe a szigetek hasznosítását és ezzel együtt az állatoknak, főleg a marháknak, a szigetekre való bérlését. A berek ingoványos, lápos területeinek hasznosítása, azaz a berki rétek kialakítása és azokon a széna nyerése viszont szinte a legutóbbi időkig a környékbeli falvak lakóira hárult. S hogy e munka feltételeit és körülményeit jobban megismerhessük, érdemes emlékeztetni arra, hogy a berek korántsem volt egynemű bozót, hanem erekkel, tócsákkal szabdalt olyan terület, amelyen emelkedettebb, szárazabb helyek váltakoztak pocsolyákkal és vízborította részekkel. Emellett egy-egy terület is változhatott az évszakoknak, azaz a csapadéknak és a változó vízállásnak megfelelően. Általában a lápok tetejét olyan szilárdabb felület borította, amelyen a terephez jól alkalmazkodó ember el is járhatott. E felület alatt rendszerint víz áramlott és így a vízállásnak megfelelően egyes részek emelkedtek vagy süllyedtek. De a vastag növényzettel, korhadékkal borított rétegen azért megnőtt a fű, sőt némelykor igen sűrű, kaszálható fű is termett. A XVIII. század elejéről nem is egy adatunk van arra, hogy mozgó lápszigeteket is kaszáltak, illetve arra is, hogy a korábban összefüggő lápokat, hol rétek is voltak, a víz széjjelszakított és a kaszáló sík vízzé változott. A berek nagyobbik része azonban olyan volt, — különösképpen a Zala megásása és a vizek bizonyos mértékű szabályozása után - hogy nem kellett a szakadástól tartani, hanem állandóbb réteket is kialakíthattak. Ennek pedig az volt az első feltétele, hogy a berki növényzet durvább részét, de méginkább a legtöbb helyen sűrűn egymás mellett sorakozó zsombékokat kivagdossák, hogy ezzel simább, kaszálható talajfelületet nyerhessenek. Ez jelentette valójában a berki irtást. A berki rétek kialakítását— kis résztől eltekintve — a helyi lakosság kezdeményezte, ami azt is jelentette, hogy ki-ki maga választotta ki az irtásra megfelelőnek ítélt rétszakaszt és azt az uradalom — még a múlt század végén is — csak utólag regisztrálta és hagyta jóvá. A rétnek kiszemelt területről többnyire tél végén vagy koratavasszal, amikor a fű már megszáradt, leégették a nagyra nőtt füveket, bozótot. A tűznek egyébként a lápi gazdálkodásban máskor is és fontos, évente visszatérő szerep jutott. Tűzzel semmisítették meg például a le nem aratott, felesleges nádat, hogy ezáltal helyet csináljanak az új nádtermésnek és ennek szálas növését biztosítsák. A régi, az úgynevezett avas nád között ugyanis, ha otthagyták, csak csenevész, használatra alkalmatlan új nád sarjadt. Egyébként a nádasok és a bozótok ismételt égetése — éppen úgy, mint a berki rétek kaszálása és füvének elhordása - némileg még a láp gyors feltöltődését is késleltette. A bozóttól, azaz a száraz fűtől leégetett, letisztult parcellán már jól kirajzolódtak a terep alakulatai és főleg a zsombékok formája, melyektől az irtás következő fázisában kellett megszabadítani a rétnek szánt területet. Zsombékolásra a Kis-Balatonon csak kézi eszközöket használtak, mégpedig elsősorban az ásót és a kapát, ritkábban a fejszét, és a metszőkaszát, ami valójában rossz kaszapengéből készített szénametsző. Külön kapára, mint pl. Szatmárban az ásóból készített úgynevezett zsombékoló kapára, itt nem volt szükség, mivel a helyi, a zalai kapa erős oromzatú, vastagabb nyakú szerszám, amely elbírta a zsombékolás nehezebb munkáját is. A zsombékokat, amelyek néha l-l 1/2 méter magasságot is elérték, alul, a lábuknál vágták el, majd a rét szélére vagy a nagyobb mélyedésekbe gyűjtötték őket össze. A boglyahelyeket is rendszerint ezekből alakították ki. Ahol nem zsombék, hanem pl. nád vagy sás nőtt, annak tövét vermes kapával vagdalták ki, vagy hanttörővel zúzták össze. 116