Levéltári Szemle, 27. (1977)
Levéltári Szemle, 27. (1977) 1. szám - Bogdán István: A levéltári adatszolgáltatás alapja: a tezaurus / 89–94. o.
téré is kiszámítható. De bármi is az eredmény, az nem lehet vitás, hogy ezt a történeti fogalomtárat el kell készíteni. Az alap a tezaurusz, csak ezen lehet a levéltári adatszolgáltatás munkáját, az adatfeltárással inditva megkezdeni. A fogalomtár ugyanis önmagában kevés, az olyan, mint a bibliográfia, nem ad lelőhelyet. Es itt következik ismét a levéltáros feladata: lelőhelyjegyzéket készíteni belőle. Es a készre kidolgozott történeti fogalomtár alapján valamennyi hazai levéltárban minden levéltáros egységesen, szabványosan, objektíven, elégségesen, megfelelő anyag- és adatszinten, a tárgy és szempontjai, valamint a funkció elvét követve tudja majd az adatszolgáltatás minden munkafázisát elvégezni, vagyis röviden: az iratok fogalomtár szabta adatainak értelmi helyéhez hozzárendelni azok fizikai helyét: a levéltári jelzetet. így hozhat létre egy történeti adatbankot, adattárat, amelyre történetírásunknak oly igen nagy szüksége van. Természetesen tudom, hogy e rövid vázlat nem tájékoztat a témáról elégségesen, ez nem is volt célom, mert a részletező ismertetésre akkor lehet és kell sort keríteni, amikor a levéltári adatszolgáltatás megvalósítását, illetve első munkafázisának: a történeti fogalomtárnak elkészítését az illetékesek végre már elhatározták.— Tempóra mutantur et nos mutamur in illis. Periculum in mora! Citissime! Jegyzetek (1) Megjelenhetett egy cikkemnek — A levéltár és az adatszolgáltatás. Levéltári Szemle 16. évf. 1966. 3, sz. pp. 603-614. - sem lett eredménye. (2) A levéltári dokumentáció problémái c. 1957-ben készült, de kéziratban maradt cikkem 2 és 61 fejezete alapján ismertetem. (3) Vezetési, szervezési, információs és számítástechnikai értelmező szótár. Bp. 1974. 494. p. (4) Molnár Imre: Az információkezelés fogalomrendszere. (Az információs szaktezaurusz fogalma, rendszere és felépítése.) Bp. 1973. 16. p. A további ismertetésnek is ez az alapja a 2 jegyz. i.m. kivtil. A fenti cikket a Szerkesztő bizottság vitaindítónak szánja, és várja a hozzászólásokat. 94