Levéltári Szemle, 27. (1977)
Levéltári Szemle, 27. (1977) 3. szám - IRODALOM - Vass Előd: Hegyi Klára: Egy világbirodalom végvidékén. Budapest, 1976. (Magyar historia) / 638–640. o.
jes forrásfeltáró és feldolgozó munkája nyomán, amelyben a szerző is részt vett, a török uralom alá került országrész lakóinak mindennapi életéről egyre többet tudunk. Erről számol be, ezt mutatja be, színesen megrajzolt és érdekfeszítően lendületes fejezeteiben a könyv, amely igy az olvasójának az utóbbi harminc év török korral foglalkozó tudományos kutatásai eredményeinek első teljesen átfogó ismertetését nyújtja. Az olvasó először a "törökök világába" tekinthet bele. A Perzsia határától a Duna partjáig terjeszkedő birodalom belső berendezését, s a hóditások társadalmi és gazdasági alapjait ismerheti meg. A XV-XVI. század fordulóját a szerző nagyon helyesen "fordulat évszázadának" nevezi; három év alatt 1517 és 1520 között a KözelKelet és Észak-Afrika a török birodalom részévé lett. Ez a gyors gyarapodás lendített akkorát a törökök katonai erején hogy Budáig nyomulhattak előre. A meghódított magyar területek 1541 utáni hivatalos török bevételei messze elmaradtak a kiadások mögött, s a megszálló török katonaság eltartására a birodalom és más területeiről, főként Egyiptomból kellett az adójövedelmek pénzbevételeit ide szállítaniuk. Ebből is láthatjuk, hogy a Közel-Kelet elfogalása nélkül a magyar területek meghódítása nem lett volna lehetséges. A török birodalom az 1568. évi drinápolyi békeszerződéssel elvesztette kezdeményező szerepét, s megelégedett egy uj egyensúlyi politikai helyzet megteremtésével, erre belső problémái következtében kényszerült. A fényét vesztő félhold, a török birodalom belső bomlási folyamatát jól ismerteti a könyv a Balkán-félszigeten, visszamenve annak eredetéig, a török hóditők berendezkedéséig. A belső bomlás legfőbb kifejezője az állandósult válságos pénzügyi helyzetben nyert kifejezést, mivel a szultáni udvar fényűzései, a hatalmas számú hivatalnok és a hadsereg horribilis eltartási költségei lassan saját gazdasági lehetőségeiket is felemésztették. A gazdasági lehetőségek közül egyedül.alkalmazott adójövedelememelések is kevésnek bizonyultak, ami igy befolyt, azt a hadsereg stb. gyorsan lekötötték. A könyv az újszerűség lehetőségével történelmi irodalmunkban először mutat rá a török uralom szervezetébe kényszerült balkáni országok helyzetére, s részletesen feltárja a kezdeti hóditások idején a török berendezkedés átmeneti formáit, majd a konszolidált uralom helyi szervezeteit. Ezek után megállapítja: 1541 után a Balkán-félsziget elvesztette katonai jelentőségét. Az egész félszigeten erőteljes mohamedán betelepedés figyelhető meg Isztanbultöl észak felé, s az uj mohamedán telepesek a gazdasági és társadalmi élet minden fontosabb helyét maguk veszik át, csupán kis teret engedve egy közvetítő, többnyire iszlamizáló őslakoscsoportnak, a kenézek, pirimkörök, kodzsabasik vékony rétegének, akik a helyi falusi igazgatás képviselői voltak. Egyetlen önigazgatási szervezet a görögkeleti egyház maradt. A XV. század első évtizedeinek átmeneti fellendülése után, a "törökök állóvíz társadalma" a Balkán-félszigeten ötszáz évre leállított minden fejlődést. A Balkán-félsziget országainak területét a törökök katonai és polgári értelemben is teljesen megszállták és bekebelezték. 1541 után nálunk is megkísérelték a korábban ott kiépített berendezkedést megvalósítani, de a bizonytalan helyzetből adódó gátló tényezők hatására ez nem valósulhatott meg. A török katonai megszállás mellett a polgári élet bekebelezésének sikertelensége, a helyi magyar polgári igazgatás fentmaradása folytán, különös egyedülálló berendezkedési formát, a kettős uralom, a kondonimium kialakulását eredményezte. A török berendezkedés magyarországi gátló tényezői, mint az ország felosztása, az állandóan jelenlevő ellenséges haderő, a magyar nemesség SZÍVÓS harca befolyása visszanyerésére stb. eredménye az a helyzet, ami a magyarok világából a 639