Levéltári Szemle, 27. (1977)
Levéltári Szemle, 27. (1977) 3. szám - Hajdu Lajos: Írás, könyv, értelmiség: gondolatok Jakó Zsigmond tanulmánykötetéről / 435–448. o.
1541-ben (Buda elfoglalása után) Izabella királynéval Erdélybe került volna Hunyadi Mátyás hires könyvtárának számos könyve és — egyebek mellett - ez lett magva a Johannes Honterus, a hires szász reformátor által alapított brassói könyvtárnak. Jakő imponáló bizonyítási anyagra épitve kimutatja, hogy ez sem egyéb évszázadokon át élő legendánál, amelynek annyi igazság-magva van, hogy egy szász szerző 1550-ben (Brassó leírásával foglalkozó miivében) - jogos büszkeségtől indíttatva - I. Mátyáséval vetette össze, ahhoz hasonlította a Honterus-féle könyvtárat. Pár évtizeddel később viszont Schaeseus , a "Ruinae Pannonicae" cimü munkájában már felröppentette az égő budai királyi palotából Brassóba menekített Corvinák meséjét; a későbbi századokban pedig számos szerző kritika nélkUl magáévá tette a Schaeseus-i lóditást, erre az egyetlen forrásra vezethető vissza minden későbbi "tudományos" megállapítás. E legenda hizelgő volt a lokálpatrióták számára, növelte büszkeségüket, mert a késői humanizmus fellegvárának tekintett Brassó virágzását kapcsolatba hozhatták a humanista művelődésben nagy szerepet játszó Corvina-gyűjtemény pusztulásával és ily módon a kényszerű centrum-váltás fényét is emelték. Ennek ellenére Jakő bizonyítja, hogy a budai gyűjtemény néhány darabja - más utón — valóban Erdélybe került, ezek közül kettő sorsát mutatja be: a Szamosközykódexét, amely 1603-ban, a kolozsvári jezsuita rendház felprédálása során "az ostoba tömeg fékevesztett tombolása folytán ... a kódexnek és magamnak balszerencséjére" elpusztult — ahogy maga Szamosközy irja, aki a Corvinát Marietti Antalnak kölcsönbe adta-, ezenfelül az olvasó elé tárja egy másik Erdélybe került Corvina, a Tibullus-Propertius és Catullus verseit tartalmazó hártyakódex hányattatásának bizonyítékait is. Ez a munka az Apafi-ingóságok elkótyavetyélése után került - bizonyos vargabetűk megtételével - Köleséri Sámuelhez, aki azt Savoyai Jenő hercegnek ajándékozta, "bizonyára azért, hogy biztosítsa annak jóindulatát maga számára a bárói cim elnyerésére indított akciójához". jakő Zsigmond azonban nemcsak a legenda-oszlatásban foglal el pártos — de a napi-politikai meggondolásokkal semmi rokonságot nem tartó — álláspontot, hanem magasabbrendü.eszményeket vallva, ahol erre szükség van — mindig elitéli a kormányzati szervek szűklátókörű, ostoba és embertelen gyakorlatát. Erre csak egy példa: a Cipariu-könyvtár kialakulásáról irt szép tanulmányában Jakő izzóan hűvös szavakkal mutatja be, hogy milyen akadályokat gördített a gubernium az elé, hogy az erdélyi román értelmiség (igy Cipariu is) zavartalan kontaktusban lehessen a havasalföldi valamint moldvai román művelődési-centrumokkal és idejében, "számtalan apró bosszúság elviselése" nélkül hozzájuthasson az ott megjelent uj könyvekhez, vagy ott szerezhesse be a könyvtár számára hasznos régi müveket (pl. Právilákat, jogkönyveket). A rossz lelkiismeret miatt rettegő hatóságok zaklatásaikkal rákényszeriteríék Cipariu-t (de másokat is) arra, hogy kerülő utakat találjanak, hogy a "Gazeta Transilvanjei" (Baritiu lapja) borítékaiban küldjék meg egymásnak a bukaresti és jászvásári újságokat, hogy rátérjenek a hatóságok által kevéssé ismert és nehezebben megérthető cirillbetüs levelezésre. Ez az ostoba guberniumi gyakorlat indította a román értelmiség legjobbjait arra, hogy virágnyelvet használjon az egymás közötti levelezésben és olyanok is tutun-ként (dohányként) nyugtázzák a megkapott könyvet, akik életükben soha nem éltek az ördög füstölőjével. A hivatalok packázásai miatt végül nem maradt más megoldás Cipariu számára sem, csak az, hogy tiszteletreméltó céljai elérésére "illegális" eszközöket vegyen igénybe: a Brassóban és Szebenben megforduló értelmiségiek és kereskedők, a Prahova-völgyi fuvarosok hozták-vitték a szellemi "árut" és "az élet által kitermelt szükségmegoldás ok" eredményeképpen a hatóságok nem érhették el céljukat, sem Cipariut, sem a körülötte 439
