Levéltári Szemle, 27. (1977)

Levéltári Szemle, 27. (1977) 2. szám - IRODALOM - Farkas József: Nógrádi évszázadok. Salgótarján, 1976. / 362–366. o.

Az olvasókönyvek összeállítását valamely kitűzött cél, vagy több cél együttes érvényesítése határozza meg. Ilyen célok között szerepelhet egy-egy megye múltjára vonatkozó, levéltárakban őrzött források bemutatása. A bemutatás korlátozódhat szigorúan az illető területi levéltár anyagára és kiterjedhet más levéltárakban őrzött forrásokra is. Bővülhet nem levéltárakban őrzött forrásokkal és sajtóanyaggal, valamint korabeli feldolgozások részleteivel is. A válogatás a rendelkezésre álló források bővítésének, vagy szűkítésének alkalmazásától függetlenül a tárgyköröket is szűkítheti és bővítheti. Megmaradhat a szigorúan vett társadalom- és gazdaságtörténeti profil mellett, de tartalmazhat művészettörténeti, irodalomtörténeti, vallástörténeti, technikatörténeti, stb. dokumentumokat is. Mindezek a lehetőségek már egy megjelölt célkitűzés keretei között is jelentkezhetnek. Lehet az olvasókönyvek egyedüli célja a történelemtanítás segítése, készülhet olvasókönyvszerü válogatás az érdeklődő megyei közönség számára, de érvényesíthető a két szempont együttesen is. Funkciója lehet egy ilyen kiadványnak az is, hogy egy helytörténetirást segítő dokumentum-válogatást adjon — bár ez már nem olvasókönyvszakszerű, forráskritikai jegyzetekkel ellátva, vagyis ebben az esetben elengedhetetlenül teljesíteni kell a dokumentum közlésekkel szemben támasztott összes elvárást. Ez utóbbiakat már nem olvasókönyvnek, hanem dokumentum-gyűjteménynek, forráskiadványoknak szokás nevezni. Vajon valójában ennyire elválaszthat Ó-e a kettő egymástői? Nem támasztható-e szükségszerűen az olvasókönyvekkel szemben is ugyanaz a követelmény, mint a dokumentumkiadványokkal? (Válogatott dokumentumok gyűjteményekkel.) Az eddigi kiadványok különbséget tesznek a kétféle dokumentumközlés között. A szakszerűség követelményéből az olvasókönyvek túlnyomó többsége csupán a pontos forráshivatkozást, jelzetmegjelölést követi és fontosabb feladatának azt tartja, hogy a nem s zakértő közönség és a történelmet tanuló diákok számára adjon válogatást. Nagy gondot fordítanak az eligazodást megkönnyítő, a közérthetőséget szolgáló apparátusra. Ezt teszi a nógrádi kiadvány is. A dokumentum-közléseknek nem alakultak még ki a "műfajai", a közlés pontos szabályai, az apparátus használat sokszor egy kiadványon belül is különböző. Erre ugy tűnik a szerkesztők nem fordítanak elég gondot. Ezen a területen a levéltárosok egységes felfogásának kialakítása sem hozhat máról holnapra eredményt, mivel sok esetben az ő szakmai segítségük igénylése nélkül jelennek meg közlések. A megyei olvasókönyvekkel szemben támasztható igényt röviden abban lehetne összefoglalni, hogy a dokumentumközlés szolgálja a közművelődési, közoktatási igények kielégítését. Elgondolkodásra késztetőek Kiss Géza gondolatai, felvetései, amelyekben az olvasókönyvekkel szembeni elvárásokat a történelemtanítás oldaláról vizsgálja. (Kiss Géza: A levéltári olvasókönyvek és a történelemtanítás — Levéltári Szemle 1976. 1. szám 23-32. 1.) Kiss Géza fejtegetései, különösen az olvasókönyvek gyakorlati felhasználhatósága szempontjából érdekesek. Általa ki nem mondottak is felvetik azt a politikus kérdést, hogy az összeállításnál szűkség lenne tapasztalt pedagógusok bevonására, olyanokra, akik a történelemtanítás módszertanában járatosak. Ugyanakkor felhivja a szerző a figyelmet arra is, hogy a tanárok felkészültsége nem teszi maradéktalanul lehetővé az igen hasznos segédanyagok szakszerű felhasználását. Ez már a tanárok továbbképzési kérdése véleményünk szerint. Ideje lenne, hogy a történelemtanárok továbbképzési tervébe hasonló feladatok is bekerüljenek. Az ilyen továbbképzések helye lehetne éppen a levéltár. Semmiképpen sem érthetünk egyet azzal, hogy a megyei olva363