Levéltári Szemle, 27. (1977)

Levéltári Szemle, 27. (1977) 1. szám - IRODALOM - Degré Alajos: Vanyó Tihamér: Somogy vármegye hadügyi, gazdasági viszonyai és közállapotai (1640-1690). Klny. a Soproni Szemle 1976. I–III. számából / 199–201. o.

ilyenek. Gazdasági viszonyok ismertetése alatt a gazdasági közigazgatást érti, milyen intézkedéseket tett a vármegye a folyók "szabályozására", azaz gátak emelésére, a folyómedrek tisztítására, a malomépitések által okozott károk (folyóvizek felduzzasztása, folyásának elterelése) felmérésére és kiküszöbölésére, továbbá a céhekkel szembeni politikájára, árszabályozásra, stb. A dolgozat legfőbb értéke alkalmasint annak demonstrálása — és ezért tartom szükségesnek, hogy lapunkban beszámoljunk róla — milyen nagyszerű történelmi forrást jelentenek a régi megyegyűlési jegyzőkönyvek. Bizonyos témakörökre bontva részletesen beszámol arról, milyen közvetlen védelmi, nemesi felkelési, katonai átvonulásra és beszállásolásokra vonatkozó, adózási, ipar és kereskedelemtörténeti adatok bányászhatok ki a XVII. századi megyegyűlési jegyzőkönyvekből. Világosan kiderül az is, aránylag milyen csekély töredéket közölt a megyei közgyűlések elvi és általános intézkedéseiből Kolosvári és Óvári nagyszerű gyűjteménye, a Corpus Statutorum, bár a válogatásuk gondos és szerencsés volt. Tulajdonképpen a megyegyűlési határozatok alapján tudja bizonyítani a szerző, — bár távolról sem ez volt a célja — mennyire elavult és használhatatlan intézmény volt már a XVII. század második felében is a nemesi felkelés, milyen elszántan igyekezett kibújni alóla több alkalommal is a nemes vármegye, több izben felajánlva, hogy inkább külön adót vet ki, pénzt adnak össze, hogy azon zsoldosokat fogadjanak, ami alkalmasint a haditanács számára is kedvezőbb lett volna, de a nádor ragaszkodott az általános vagy részleges személyes felkeléshez, nem egészen érthető okokból. De kevés erőfeszítésre volt képes a megye a katonaállitásban is. Ebből a szempontból megdöbbentő az a kimutatás, amit a 31. lapon közöl, melyből kiderül, hogy az urak bandériumai több mint háromszor annyi lovas katonát tesznek ki, mint 7 nyugatdunántúli vármegye együttes erőfeszítése, az is gyalogosokban. De igen érdekes következtetéseket lehet levonni a felkelési és egyéb katonaállitási intézkedéseknek a katonai átvonulásokkal és téli katonai szállásokkal kapcsolatos tárgyalások egybevetéséből is. Ez utóbbiakról mennyivel több vita, alapos felterjesztés, gondos, részletekbemenő szabályozás és — a visszaélések miatt tett — panasz született, mint a katonaállitási problémákból. Azt hiszem, ennél nem lehet jobban bizonyítani, hogy legalábbis a tárgyalt korszakban a vármegye már nem hadszervező hatóság, de a közigazgatási, különösen pénzügyi közigazgatási kérdésekkel gondosan, alaposan és némi szakértelemmel foglalkozik. Teljesen jellemző a viszonyokra az az elszomorító kép, amit a beszállásolt katonaság visszaéléseiről rajzol. Nem maguk a visszaélések jellemzők. Eddig is tudtuk, hogy a katonák sokszor visszaéltek a föld népe terhére a kezükben levő fegyverekkel. Ebben tulajdonképpen nem sokat különböztek a magyar végvári katonáktól sem. De most arról is értesülünk, hogy megütötték az alispánt, megkorbácsolták a katonaságról való gondoskodásra kiküldött megyei biztost. Persze jellemzi a megye közgyűlését, hogy főleg ezeket a megyei nemeseket ért sérelmeket panaszolják. Néhány igen érdekes adatot közöl a megye iparpolitikájáról. Persze sző sincs tudatos iparpolitikáról, de a megyének tetszenek a céhek, a soproni céhek céhlevelét is kihirdetik a megyegyüléseken, sőt a molnár céhet, mely kapott ugyan céhlevelet, de nem él vele, igyekszik rászorítani a céhszerű életre. Kár, hogy a céhek ügyében nem Eperjesy Géza uj könyvével, hanem Acsády adataival veti Össze az intézkedéseket. Viszont érdekesen jellemzi azt az ellentétet, mely az árszabályozás ügyében a megye és a céhek között keletkezett. Mindkettő magának vindikálta az árszabályozást. 200