Levéltári Szemle, 26. (1976)

Levéltári Szemle, 26. (1976) 1. szám - ADATTÁR - Horváth Jánosné: Írószer-ellátás a földművelésügyi tárcánál, 1867–1919 / 85–95. o.

a papir és irodaszerek minőségét illetően régóta fennálló kifogásaira "kinek leginkább van alkalma ez irányban illetékes meggyőződést szerezni" (4) beszüntették vásárlásaikat és Dona Döme és Társa budapesti papirkereskedő céget, mely akkor már majd az összes minisztériumnak szállítója volt, szólították fel árjegyzékének Ül. árajánlatának benyújtására. Dona árujának nemcsak a minőségét, de árát is kedvezőbbnek találták. A számvevőség, mely döntött ez ügyben, elfogadta Dona ajánlatát, s 1870. juliusától már e cég a minisztérium írószer szállítója. (5) Ezt a papir- és írószer szállítására vonatkozó kapcsolatot a minisztérium és a cég között kezdetben semmiféle "formális szerződés" nem szabályozta. Csak a mostani Földművelésügyi Minisztérium megalakításakor, 1889-ben (6) merült fel annak szükségszerűsége, hogy a két fél jogát és kötelezettségét írásban, szerződésileg rögzítsék, ami ez évben még meg is történt. (7) Az írószerek stb. beszerzéséhez szükséges összeget 1870-1873-ig a miniszteri titkár, 1873-től a segédhivataligazgatő aláírásával ellátott engedélye alapján a házipénztár bocsátotta rendelkezésre. A házipénztárt évente többször ellenőrizték. Az ellenőrzési munkát a segédhivataligazgatő a számvevőségi főnökkel közösen végezte. (8) A házipénztár kiadásairól összesítő táblázatot is készítettek. Az 1873-ban összeállított, az 1871-1873. évi irodaszerek és eszközök kiadási adatait magában foglaló táblázatból megállapíthattuk, hogy a minisztérium irodaszer költségei az 1871. évi 3 080,54 Ft-hoz viszonyítva 1872-ben 124, 1873-ban pedig 122%-osan emelkedtek. (9) Az irőszerfogyasztást mérsékelni kellett. Éppen ezért 1874-től, (10) a "Szolgálati szabályzat 2. rész 9. §-a alapján" bevezették a személyre szóló havi írószer átalányösszeget. A rendelkezés antiszociális volt annyiban, hogy az átalányösszeget rang szerint és nem a személyre háruló elvégzendő munka arányában állapította meg, így ebből folyőlag az állandó jelleggel írásbeli munkát végző, amúgy is rosszul díjazott, de legtöbb írószert fogyasztó dolgozókat részesítette a legkisebb összegben. Átalányozás szempontjából három fokozatot állapítottak meg. Az I. fokozatba sorolták a minisztert, az államtitkárt és a miniszteri tanácsosokat 1 Ft 5 krajcáros összeggel. II. fokozatba az ügyosztályvezetőket, osztálytanácsosokat, a számvevőségi főnököt és a segédhivatal főigazgatóját 53 krajcáros ellátmánnyal. III. fokozatba a többi személyzetet, köztük a dijnokokat is 21 krajcáros átalánynyal. Ebből az ellátmányból kellett a toll, tollszár, tinta, porzó, írónők, pecsétviasz és gyertya szükségletet fedezni. (11) Az átalányösszeg kifizetésének adminisztrációját egyszerűen oldották meg. A kifizetett összegről csupán házi használatra okmányolt pénznaplőt vezettek, amelyből a számadás végösszegét minden év végén felettes gazdasági szervüknek jelenteni tudták. (12) Ez a problémamentes, egyszerű gazdasági adminisztráció azonban nem volt hosszú életű. Mivel az írószereknek az átalányösszegből az egyén részéről történő beszerzése gondot okozhatott, azért a számvevőség kivételével fokozatosan viszszatértek azok központi beszereztetéséhez. Erről az az 1887-ből származó állami számvevőszéki leirat tájékoztat, mely szerint 1886-ban "személyi irodai átalányban rangkülönbség nélkül havi 20 krajcárral már csak a számvevőség személyzete részesül, a minisztérium többi dolgozója az írószereket központi beszerzésből, természetben kapja". (13) Az írószer ellátás területén tehát, fentiek alapján kettős ellátási mód: átalányi és természetbeni alakult ki, mely jelentős mértékben megnövelte az adminisztrációs 86