Levéltári Szemle, 26. (1976)

Levéltári Szemle, 26. (1976) 1. szám - Káposztás István: Tompa Istvánné / 230–231. o.

Tompa Istvánné emberi tulajdonságai közé tartozott, hogy szerette az életet, az embereket hibáikkal együtt, s ha valaki hozzá fordult gondjaival, problémáival szívesen meghallgatta, mindig készséggel állt rendelkezésre, ha megbántották, hamar elfelejtette a sérelmeket. Emberi nagysága különösen akkor tárulkozott fel előttünk, akik közelebbről ismertük, amikor már tisztában volt betegsége végzetes voltával — korunk alattomos, eddig gyógyíthatatlan betegsége, a rák támadta meg —, de még ekkor is reménykedett és a halált ily fiatalon, oly természetesen, hallatlan türelemmel várta, mint aki vallja: ez is az élet része, vállaljuk hát. Ebben a reménytelen helyzetben, amikor legtöbben már mindenről lemondtak volna, 0 dacolva mindenféle hivatalos előírásokkal, a munkahelyén, a leszázalékolasa ellenére ujabb és ujabb feladatokra vállalkozott. Még ebben az időben, ilyen állapotban is fanatikusan tudott hinni abban, hogy képes lesz munkaköri feladatainak ellátására. Erre csak az életért rajongó, világnézetileg elkötelezett, szakmáját rendkivül szerető ember képes. A gyász szivbe markoló fájdalma fog el bennünket, még ma is könny harmatozza arcunkat, ha arra gondolunk, hogy Tompa Istvánné hihetetlen gyors távozása mily veszteséget okozott nekünk. Mi barátok, őszinte tisztelői, munkatársak fiatalon, élete teljében elhunyt kollégánk emlékét szivünkbe zárva, kegyelettel megőrizzük. Káposztás István 231