Levéltári Szemle, 26. (1976)

Levéltári Szemle, 26. (1976) 1. szám - IRODALOM - Kiss Géza: Sashegyi Oszkár: Iratok a magyar felsőoktatás történetéből 1849–1867 / 184–187. o.

Sashegyi Oszkár: IRATOK A MAGYAR FELSŐOKTATÁS TÖRTÉNETÉBŐL 1849-1867 A magyar felsőoktatás történetének kutatása iránt az utóbbi évtizedben örvendetesen megnövekedett az érdeklődés. Régebbi és ujabb felsőoktatási intézményeink rendre megkisérlik, hogy marxista történeti szintézist készitsenek az általuk bejárt útról. Az intézeti jubileumok megszokott gyakorlata mellett szükségessé teszi ezt a visszapillantást az önellenőrzés, illetőleg a korábbi tapasztalatok felfrissitése, felhasználása is. A Felsőoktatástörténeti Kiadványok 3. köteteként megjelent közel ötven ives forráspublikáció pedagógiatörténészekből, felsőoktatási intézményekben dolgozó tanárokból és könyvtárosokból álló gyűjtő-szerkesztői gárdáját Sashegyi Oszkár, a korszak ismert kutatója, az Országos Levéltár munkatársa fogta össze. O fogalmazta meg a kötet elé irt, igen mértéktartó előszóban azt is, hogy miért vállalkoztak a szerzők ". . . e nehezen hozzáférhető, szétszórt és nagyrészt eddig publikálatlan forrásanyag" összegyűjtésére, közrebocsátására. Céljuk, akárcsak az utóbbi másfél évtizedben megjelent különböző rendeltetésű levéltári olvasókönyveké, kettős volt: színvonalas szöveggyűjteménnyel kívánták kielégíteni a felsőoktatásban dolgozó oktatók és hallgatók szükségleteit, valamint a szélesebb olvasóközönség érdeklődését, de ugyanakkor segíteni akarták a polgári korszak kezdeti szakaszában végzendő további történeti kutatásokat is. A.korszak kutatójának munkáját mindenkor megnehezítette az a tény, hogy a felsőoktatási reformok előkészítése ekkor nem nyilvánosság előtt történt, s a reformok sem törvényhozási utón születtek, hanem rendeletek, uralkodói elhatározások formájában. Ez az oka annak, hogy a legjobb szintéziseink is igen szűkszavúan bánnak a kor felsőoktatásának történetével. Egy helyen azt olvassuk, hogy "megszüntették az egyetemek önkormányzatát, sok tanárt felfüggesztettek, több felsőfokú intézetet bezártak. . ." Másutt — bár igen tömör fogalmazásban — az osztrák hatóságok magatartásának indoklásával is találkozunk: "A magyarországi közép és felsőoktatási intézmények számát sokallották, és arra hivatkozva, hogy több alacsony színvonalon működik, egyrészüket bezáratták, illetve megfosztották nyilvánossági jogától." Egy harmadik munkát kell kézbe vennünk, hogy megtudhassuk: az egyetemet bécsi mintára, de porosz szellemben szervezték újjá, elvben tanítási és tanulási szabadsággal, de a bizalom nem terjedt ki annyira, hogy önkormányzati jogait is visszaadták volna... Nagy az idegen tanárok beözönlése a tárgyak jelentős részében német az előadások nyelve... A többi felsőoktatási intézmény életéből meg csak annyit olvashatunk itt, hogy a jogakadémiákat "mint a forradalmi mozgalmak melegágyát" erősen megrendszabályozzák, és 1850-ben a József ipariskolát a bölcsészeti kar mellett tengődő mérnökképző intézettel egyesítve létrehozzák a politechnikumot, illetve 1857-ben a Kereskedelmi Akadémiát... Kötelezővé tették a tanári pályára való tudományos előkészülést is, (megkövetelték három éves bölcsészeti stúdium elvégzését, valamint képesítő vizsgát) de nemcsak, hogy tanárképző intézetet, de még tanárvizsgáló bizottságot sem szerveztek hazánkban. (A Habsburg monarchiában tanári vizsgát 1862-ig csak négy helyen lehetett tenni: Bécsben, Innsbruckban, Paduaban és Lembergben.) A kötet nagy érdeme, hogy már a bevezető tanulmányban arra figyelmeztet olvasót és kutatót egyaránt, hogy a felsőoktatás kérdését csak történeti fejlődésében, 184