Levéltári Szemle, 25. (1975)

Levéltári Szemle, 25. (1975) 2–3. szám - KRÓNIKA - Farkas Gábor: A Dunántúl településtörténete I. 1686–1768: beszámoló a székesfehérvári konferenciáról / 561–570. o.

pásztorok, földművesek és kézművesek is egyben. A martalócok az általánosan elterjedt nézetekkel szemben nem irreguláris csapatok voltak, hanem reguláris, várvédő zsoldosok, akiket a Dunántúlon Buda, Esztergom és Székesfehérvár váraiban összpontositották. A cigányok a politikai változást kihasználva egyre nagyobb számban jelentek meg a hódoltsági részeken. A cigányok nagy része lett mohamedán, s a török katonai rendbe való integrálódásuk sikerrel is járt. De nem sikerült teljes számban a balkáni etnikumhoz asszimilálni okét, mert 1725. január 15-én helytartótanács rendeletet bocsájtott ki a török hódoltság idejéből Magyarországon maradt és ekkor is kóborló cigányság eltávolítására. Ez azonban a szigorú rendszabályok ellenére sem sikerült. 1758-ban Mária Terézia már utasitást adott a letelepítésükre. Mindezeket Heiczinger János felszólalása elején felelevenítette, majd tovább fejtegette a rendeletnek azt a részét, amely konkrét intézkedéseket tartalmaz a cigány társadalom felbomlásztásara és a feudális rendbe való beillesztésükre. Fejér megyében 1784-ben már 208 letelepített cigánycsaládot mutatnak ki. Közülük 3 telkes jobbágyi sorban él, de a zöm házas zsellér. Kitűnt, hogy ezek beolvasztása ugyan sikerrel járt, de a többi kóborló, azután a különböző' etnikumok deklasszált elemei közül a cigányok sorai újra feltöltődtek. A harmadik szekció tanácskozása Eri István irányításával zajlott. Ezt Kanyar József

: A művelődéstörténet Somogyban a 18. sz.-ban cimmel tartotta. Az előadó a jobbágycsaládok szegényes sorsával magyarázza a kulturális elmaradottságot, s ez a teljes szellemi röghözkötés érvényesül az egész században. Következtetései igen megalapozottak, melyeket a legfontosabb forrásbázis feltárásával tudott levonni (kanonika vizitációk, református egyházkerületek püspökeinek látogatásairól felvett jegyzökönyvek). Kitűnik, hogy a népiskolák első szervezői az egyházak voltak; beszélt azután a népiskolák felszereléséről, a tanulókról, az iskolamesterekről. Lényegében ezt a témát dolgozta fel Móra Magda is, aki a század első felében alapitott Fejér megyei iskolákat tette vizsgálatának tárgyává. Megállapította, hogy iskolákat Fejér megyében is minden esetben a földesurak és az egyház közreműködésével létesitették. Ezek magyar, német, szlovák, horvát és szerb tannyelvű iskolák voltak. Ezt követően Mihály Ferenc a magyaróvári gimnázium szerepét mutatta be a 18.sz-i Mosón megyében. Ezt 1739ben a piaristák nyitották meg. A gimnáziumnak kimagasló szerepe volt a magyar szellemiség kiterjesztésében, ápolásában. A 18. sz. közepén a tanulóknak több mint fele volt magyar, sot a nem nemesek aránya is magas. (86: 14) Hegedűs Rajmund Esztergom és környékének művelődési viszonyait ismertette a 18. sz. első felében. Képet ad a népiskolákról, a korán megindult jezsuita gimnáziumról, majd egy könyvnyomda vállalkozási kisérletét emliti. Somkuti Éva Székesfehérvár német polgárságának 17. sz. végi nyelvi sajátosságait vizsgálta. Adatokat főleg a Belváros lakóira gyűjtött. Az egyházi anyakönyvek, tanácsülési jegyzó'könyvek és az alig felszabadult város adminisztrációja által keletkeztetett egyéb iratok egybehangzóan vallják, hogy az ekkori fehérvári németség is a birodalom több tájáról érkezett. Magyar Zsuzsa a 567