Levéltári Szemle, 25. (1975)

Levéltári Szemle, 25. (1975) 2–3. szám - LEVÉLTÁRI TECHNIKA - Scholz Tamás–Mika József: Újabb vizsgálatok a fertőtlenítésre használt etilénoxid gázzal kapcsolatban / 432–452. o.

több - néha igen jelentós - beruházás történt kisérleti jelleggel, mely­nek nem megfelelő műszaki elokészités miatt kudarcba fulladtak. Az utóbbi öt évben egy szisztematikus kutatómunkával párosult eló'készito munka folyik, mely most már a megvalósulás előtt áll, annak érdeké­ben, hogy a legmegfelelőbb technikai adottságok mellett folyamatos technológia során, végre biztosithassuk a levéltári anyag fertőzés-men­tességét. Mint már eló'zó' közleményünkben bemutattuk a levéltári anyag jelen­legi ismereteink szerint legbiztonságosabban etilénoxid-széndioxid gáz­keverékével fertőtlenithetok hatásosan. Az etilénoxid-gáz fizikai, ké­miai és biológiai hatását a nemzetközi irodalom áttekintése alapján a közlemény végén adjuk meg. (2, 3, 4, 5) A levéltári gyakorlatban az eti­lénoxid alkalmazása során eddig levéltári anyagon károsodást nem fi­gyeltek meg. Egyaránt alkalmazható papir, pergamen, és film-alapanya­gú levéltári értékek fertőtlenítésére. A következőkben a fertó'tlenités-portalanítás technológiai folyamatait ismertetjük. A könnyebb megértés kedvéért egy egyszerűsített folya­matábrán mutatjuk be a kialakitandó folyamatokat - (l.sz. ábra). Mint látható, az anyag akár az épületből, akár ki­vülrol jön, a kamra szennyezett oldalára érkezik. Amennyiben az épület valamelyik raktárából jön az a­nyag, illetve a kiala­kításra kerülő átme­neti raktárból, akkor mindjárt kocsira lehet 1. ábra tenni az anyagot. Ezzel tulajdonképpen már elo is készitettük fertötle­nitésre. A kocsi olyan kivitelben és méretekben készül, hogy a kazán­ba közvetlenül betolható, illetve fertotlenités után a kazán tisztaolda­lán eltávolítható. A fertotlenités után az anyag a portalanitóba kerül, ahol préslevegó'vel eltávolítják az iratanyag felületéről a port. Az igy megtisztított anyag azután az előzetesen lefertotlenitett és kitakarított levéltári raktárba kerül vissza, vagy az eredeti, vagy az orzo osztály által újonnan megkivánt raktári rendbe. Nyilván az itt bemutatott folyamat jól szervezett munkát igényel nem csak a fertó'tlenito részleg dolgozóitól, hanem az érintett osztály dolgozóitól is. A fertőtlenítésre kerülő anyagot ki kell vonni a kuta­tásból a fertotlenités idejére. Majd ezután az átmenő raktárba kell számtani. A szállitásba a fertotlenito részleg és az osztály dolgozói közösen vesznek részt. Miután a raktár kiürült, tanácsos a raktári állványzatot felülvizsgálni, a szükséges javitásokat, festéseket elvégez­ni, a cserére szoruló tartópolcokat kicserélni, stb. A javitások elvég­zése után a helyiséget is fertőtleníteni kell, majd fertotlenités után takaritást kell végezni. A takaritás során nem csak a padozatot, ha­433

Next

/
Oldalképek
Tartalom