Levéltári Szemle, 24. (1974)

Levéltári Szemle, 24. (1974) 1. szám - Máthé Gábor: A sajtóesküdtszéki eljárás szabályozása a kiegyezést követően Magyarországon / 50–60. o.

hívására gondoskodott a soros osztályban lévő esküdtek tárgyalási időre történő szabályszerű berendeléséről. Az eljárással kapcsolatban érdemes megemlíteni többek között azt, hogy a listák alakitását Belgiumban a törvényszék tagjaira bízták. A magyar megoldásnál azonban ismételten szükséges hangsúlyozni, hogy az 1867-es sajtóesküdtszéki rendeletet közvetlenül megelóző jogszabály kötelezte *>z illetékes törvényhatóságokat arra, hogy az elkészült lajstromokról a bíróság elnökéhez történő átadás előtt az igazságügyminiszternek jelentést adjanak. A kormányzat tehát a birák kiküldése mellett az esküdtszék összeállításában is komoly befolyással rendelkezhetett. Ezt a szerepét pedig még egyértelműbbé tette az, hogy a bünvizsgáló bírákat és közvádlókat a miniszter nevezte ki. A szabatosan megfogalmazott sajtóvétségek bejelentése mind a tiszti vádlevél, mind a magán panasz esetén a bünvizsgáló biró elé tartozott. Az itt lefolyt eljárásról készült jegyzőkönyv alapján a közvádló vádiratot készített. A bíróság elnökének feladata pedig a tárgyalási határnap kitűzése, az esküdtek összehívása, továbbá a vádló, a vádlott és az eljárásban érdekelt személyek értesítése volt. A rendelet nem tette magáévá a korábbi szabályozásban meglévő' védőkényszert, csupán a vádlott döntésére bízta a védőválasztást, megengedve, hogy védő nem ügyvéd is lehessen. Az esküdtszék előtti tárgyalás szóbeli és nyilvános. A pervezetés az elnök hatáskörébe tartozott. A tárgyalásra berendelt 36 esküdt közül, mind a vádlott, mind a közvádló 12-12 tagot vethetett vissza a recusatio indokolása nélkül. A megmaradt 12 tag mellett a bíróság a vissza nem vetettek közül 12 póttagot hívhatott fel eskütételre. A tárgyalás során a kontradiktórius elv érvényesült. A közvádló a védelemre válaszolhatott, de a végszó joga mindig a vádlottat és védőjét illette meg. A pervezetésben a bíróság elnöke különös jogosítvánnyal is rendelkezett. A vita berekesztését követően köteles volt pártatlanul reassumálni a tárgyalást. Ennek módjáról szabadon döntött, egy megszorítással, nevezetesen személyes véleményt nem nyilváníthatott az ügyről. A rendeletnek e szakasza gyakorlatilag azonban tág teret nyithatott az esküdtek befolyásolása, mint erre nem egy sajtóper irataiból fény derült. 16/ Az összegzést követően kerülhetett sor az esküatek által eldöntendő' kérdések feltételére. A biróság elnöke és a jegyző által aláirt, írásba foglalt kérdések formuláját az 1867. évi sajtóesküdtszéki rendelet a követkézőkben jelölte meg: a/ meggyőződtek-e az esküdtek arról, hogy a vádlevélben feltüntetett iratnak a vádlott volt-e a szerzője?, továbbá b/ meggyőződtek-e, hogy az iratnak a vádló által kijelölt szavai ténylegesen alkalmasak a törvényes felsőbbség elleni lazításra? A periratokkal kiegészített kérdésre az esküdtek a "vétkes" "nem vétkes" határozat meghozataláig különterembe vonultak vissza, s az általuk választott főnök vezetésével szavaztak igen vagy nem szavazattal élőszóval - egy tag kérésére már titkosan is. A vétkesség kimondására 7 szavazat, a feloldásra pedig - szemben a 48-as Deák-féle sajtóesküdtszéki rendelettel - 6 felmentő' szavazat volt szükséges. A feloldó határozat felfüggesztését csak abban az esetben rendelhette el a biróság, 55