Levéltári Szemle, 24. (1974)

Levéltári Szemle, 24. (1974) 2–3. szám - ADATTÁR - Kálnoki Kis Tamás: Kelemen Lajos / 419–436. o.

ugyancsak és ugyanott megírta, "... ottlétünk alatt egy szót se szóltam, hogy a magam egyéni kellemetlenségével ne ártsak semminek." A vándorgyűlés végén azonban házigazdájának Dr. Szentiványi Róbertnek, a Batthyanaeum akkori igazgatójának, kinyilvánította ezzel kapcsolatos véleményét: "Ha a püspök ur ugy képzelte, hogy engem egy ebédről való mellőzéssel büntetni lehet, nagyon csalódik. En mint titkár, ott is oly elfoglalt ember voltam, hogy engem csak jutalmazhatott azzal, ha nem kellett egy ebédre való öltözködéssel vesződnöm. Ezért magáért én a világért se neheztelek, ellenben a hátmegetti besugáson alapuló — mert bizonyítottnak látszik, hogy erről volt szó — igaztalan eljárásról nekem is meg van a véleményem. Engem ebéddel se jutalmazni, se büntetni nem lehet. Ellenben mondja meg alkalmilag Óexcellentiájának, hogy velem szemben igaztalan volt s én, hogy erre emlékeztessem : ezt jóvátenni nem engedem meg. En az életben ugy meg nem éhezhetem s meg nem szomjazhatom, hogy neki valaha egy falás kenyerét, vagy egy kanálnyi borát lenyeljem. Ehhez aztán én tartottam magamat."/40/ A "fája fogyott fázós historicus"/41/ javitó és pótvizsgákra, valamint esetenként egy-egy napi megyei levéltári munkára is talált módot. Mint felekezeti tanár, hivatalból vett részt az egyház vezető' testületének ülésein, amelyekben azonban nem sok örömét lelhette, ha erről még egykori tanártársa is ugy emlékezett meg, hogy "... tiz évi lelkes tanitás után ... kellemes emlékein kivül kellemetlent is vitt magával, amit ő sohasem tudott elfelejteni .. ."/42/ Építő javaslatait csak meghallgatták, de levéltáros-történetírói ambícióit már sértették. Sokkal inkább látták benne a más szemében szálkát kereső' embert, mint a levéltáros tudóst. Ugy véljük, az már csak a valóság megszépítése lehetett, amikor akadémiai taggá választását követően elismerték és ugy emlegették mint aki "... a nagy emberek szerénységével a dolgozó közkatonák szerepét töltötte be, s erkölcsi súlyánál fogva legfölebb a kontárokkal, a feltöról<kel és érdemtelenekkel szemben emelte fel szavát. Akik jobban ismerték gyakran feltörő zúgolódásait és megszokták, s nemcsak zokon nem vették, de olykor epébe mártott megjegyzéseit szükségesnek és valósággal tisztítótűznek találták."/43/ 1917-ben "... a szokottnál is jobban kijutó órahelyettesités"-ek/44/ dacára Veress Endre munkáinak ismertetését tervezte. Azt is remélte, időt szakithat "írói munkára" ./45/ Ez év végén végre ugy érezhette, élete fordulópontjához közeledik: "Tanár ur bizonyára tudja már — irta az ekkor még "Tanár ur"-nak tisztelt Veress Endrének — hogy kinevezésem eddigi helyére eldőlt. Én csak privát értesülést kaptam még róla. de ugy látom, hogy karácsonyt már ott érem meg. ."/46/ Ekkor irt arról, hogy a "három évnél is tovább tartott idegölő és nagyon fárasztó munkája után ugyan nem friss erővel és sok mindenből kizökkenve ... de becsületes igyekezettel ... igyekezni fogok, hogy az a jóakarat, mely most oly sokfelől nyilvánult meg irántam ne méltatlanra pazarlódott legyen."/47/ Páratlan öröme azonban korainak bizonyult, ügyében a döntésre még várnia kellett. Ugy vélte, sikerei mezőségi méretű csúcsok és perspektívája csak a megélést jelentő szabad levegő. "Jan 1 —tol — a felette elmúlt éveket summázta így — tanári pályámon a VIII. ba előléptem. Hány ember előzött meg s hány robotos jutott el ennyire még? Negyvenegyedik életévemre igazán nem alpesi, csak mezőségi mérete ez a magasba emelkedésnek. De én nem is a fellegekig, csak a megélést engedő'szabad levegőig vágyom! !"/48/ 423