Levéltári Szemle, 24. (1974)
Levéltári Szemle, 24. (1974) 2–3. szám - ADATTÁR - Horváth Jánosné: A ceruza és alkalmazása az ügykezelésben / 381–408. o.
államkormányzatra. Sürgőssé vált egy uj központi kormányhatóság létrehozása a szorosabban vett közigazgatási teendők ellátására. A központi igazgatás intézményes alapjait vetette meg III. Károly, amikor az 1723. évi 97. és 98. tc-ek alapján a Pozsonyban müködő magyar udvari kamara mintájára felállította a magyar királyi helytartótanácsot. Az újonnan szervezett kormányszék 1724. márc. 21-én Pozsonyban kezdte meg működését.(96) Ez az uj hatóság 1848-ig a magyar minisztérium megalakulásáig az ország legfontosabb központi kormányszerve volt. Elsősorban az országon kivül tartózkodó király képviseletére hivták életre. Feladata volt az országot a király rendelkezéseinek megfelelően igazgatni. Működésének legnagyobb jelentősége az volt, hogy rendszeres ellenőrzés alá vonta az összes alsófoku közigazgatási szervet, a nemesi megyéket, a szabad királyi városokat és a különféle kiváltságos kerületeket, s ezek igazgatási munkáját egységesítette, szabályozta. Felhasználta e szerveket az országos igazgatási ügyek intézésénél, ami aztán az országos közigazgatás bizonyos fokú összpontosításával járt együtt. Működésének első évtizedeiben csak királyi utasításra, felsőbb kezdeményezésre tett intézkedéseket, később azonban önállóan is cselekedett, mert jogot kapott az önállósághoz.(97) Lényegében tehát e három központi kormányhatóság: a/ a m. kir. udvari kancellária, b/ a magyar (pozsonyi) kamara és szepesi (kassai) kamara, c/ a m.kir.helytartótanács volt hivatva az ország közigazgatási teendőinek ellátására. Párhuzamosan e kormányszervek működésével alakultak ki a családi levéltárak is. A főrangu családok saját levéltári őrizetben kezelték a közéleti szereplésre, a birtokok tulajdonjogának igazolására és védelmére, valamint a gazdálkodásra vonatkozó irataikat. Ezek sokaságának áttekinthetőségét csak ugy tudták elérni, hogy számbavették és rendszeres nyilvántartást vezettek róluk. A családi iratok önálló kezelésének kialakításánál példaként szolgálhatott a közigazgatási hatóságok ügyintézési, iratkezelési és iratmegőrzési rendszere. E rövid összefoglalás után a ceruza igénybevételét az emiitett központi hatóságok és családi levéltárak iratanyagában talált adataink alapján a/ vonalozási, b/ ügykezelési, c/ számtartási területre tagolhatjuk. a/ Vonalozási terület Az írásbeliség kialakulásának kezdetén az íródeák nem rendelkezett még jártassággal az írásbeli munkák végzése terén, azért a megírandó pergament, majd a XIV. századtól a papirt (98) előre gondosan megvonalozta. Ügyelt a keze alól kikerült írásbeli munka tetszetős, szép kivitelezésére. A megírandó szöveg sorközeinek egyenletességét elolab iróárral, majd később ólommal húzott vízszintes vonalakkal biztosította.(99) A vonalvezetésnek ez a módja azonban nem bizonyult megfelelőnek, mert a megírandó anyagon, főleg a papír igénybevétele után az iróár, majd ólom mély, kitörölhetetlen nyomot hagyott. A ceruza európai megjelenése után vonalozási területen már alkalmazást nyert. Könnyű kezelhetőségével, kitörölhető', felületi nyomot hagyó tulajdonságával a nehezen kezelhető' iróár és ólom helyébe lépett. Az iratanyagban a ceruza megjelenése és használatba vétele után is találtunk még ólommal húzott vonalakat,(100) de a XVII. 394
