Levéltári Szemle, 23. (1973)

Levéltári Szemle, 23. (1973) 1. szám - IRODALOM - Koroknai Ákos: A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 3–4. A helytörténetírás levéltári forrásai I–II. Szerk.: Komoróczy György. Debrecen, 1972. / 77–80. o.

79 vezetők talán több köztörténetet tartalmaznak a kelleténél. Ennek ellenére a kötetek szerkesztőjét dicséri, hogy a hiányosságokra felhivja a figyelmet, tudatában annak, hogy a kutatásokat folytatni kell. Az ismertetésekre egyébként is jellemző, hogy köz- és helytörténetirásunk által elhanyagolt társadalom- és gazdaságtörténeti témákra felhivja a figyelmet és felébreszti az érdeklődést, nem várva annak spontán felmerülésére. (Pl. a vármegyei tisztviselok.es helybeli ügyvédek után fennmaradt iratok feltárására I. k. 94.1.) A bevezető tanulmányok pozitiv értékei és a források szűkös voltából adódó természetes hiányosságok mellett akad néhány olyan egyenetlenség is az ismertetésekben, ami - véleményünk szerint - elkerülhető lett volna. A szerkesztő, mint a kötetek elé irt bevezetőkből kiviláglik, nem tekintette feladatának a köztörténetirást, a történeti értékelést, ami helyeselhető álláspont az^ilyen kiadványoknál. Mégis, az egyes ismertetések között e téren jelentős különbségek vannak. A Hajdú Kerület levéltári iratanyagának értékelésénél Nagy Sándor sokrétű áttekintő képet nyújt a Kerület kialakulásáról, szervezetéről, viszonylag nagy teret szentelve a történeti háttér felvázolásának. Magának a tanulmánynak a felépitése is példás. Ugyanakkor pl. Debrecen város levéltári iratanyagismertetése kissé szükreszabott. Az egyes hajduvárosok irataihoz készült bevezetők is rendkivül eltérő szerkezetűek. Hajdudorogről pl. Hajdúböszörményhez, Hajdúnánáshoz képest jelentéktelen bevezető készült. Amilyen szűkszavú Debrecen város iratanyagának értékelése olyan részletes a feudáliskori városi iratanyag rendezési elveinek ismertetése. Ez a szemmel látható aránytalanság minden bizonnyal hasznos a szakmabeliek számára, de a helytörténetet kutatónak, nem feltétlenül szükséges . A feudáliskori és kapitalizmuskori kötetek ismertető részei között - az alaposság tekintetében - az utóbbiak hátrányára jelentős különbségek vannak. Amig a feudális korszak fondképzőinek müködéstörténetében az irók a hiányosságokat igyekeztek köztörténettel pótolni, addig erre a. kapitalista kor iratainak elemzésekor ritkán kerül sor. Természetesen ez nem vonatkozik minden ismertetőre. A Sashegyi Oszkár készitette abszolutizmuskori bevezetők rendkivül alapos tanulmányok, jóllehet ezek is vetnek fel olykor problémákat. A Délbihari cs. kir. megyehatóság mindössze 0,30 ifm. terjedelmű iratanyagához 8 oldalnyi ismertetőkészült. Örülhetnénk, ha minden tanulmány ehhez hasonló mélységben oldotta volna meg feladatait, a sokkal nagyobb terjedelmű irategyüttesek esetében. Az ismertetések elemzéséhez kapcsolódóan emiitjük meg, hogy az iratanyag ismertetése és leirása nem mindenkor fedi egymást, legalábbis elnevezésükben (ld. a Debreceni cs.kir. megyetörvényszék államügyészsége iratait n.k. 44-48.1.) Az első, feudáliskori kötethez igen jól használható helynévmutató készült, mig a kapitalizmuskorihoz - a források bősége miatt - nem. A feudalizmuskori helynévmutatót az egykorú Írásmód és a fontosabb fondók figyelembevételével készitették. A teljesség igényével természetesen nem léphettek fel. A mutató előtti tájékoztatóban azonban a mutatót összeállítók a következőkre hívják fel a figyelmet: "A Eomán Népköztársaság területét érintő volt Bihar megyei községek esetében az összeirásokon tul levéltári jelzeteket nem közöltünk, részben terjedelmi korlátok miatt, részben abból a tapasztalatból kiindulva, hogy a magyarországi tudományos kutatás nem igényli ezek feltárását." (I.k.4331.) E felfogás érvényesül a második kötetben is (n.k. 292.1.). Teljességgel érthetetlen ez utóbbi álláspont, márcsak azért is, mert a mutató-szerkesztők ezt megelőzően fejtik ki, hogy történetietlen lenne a levéltári források ismertetése a Bihar megyei önkormányzatok stb. leirása nélkül. Helytelen arra az álláspontra helyezkedni,hogy az államhatárainkon tul elterülő, de társadalmi és gazdasági fejlődésünk értelmezése szempontjából nélkülözhetetlen területek történetének megismerését elősegitő levéltári ismertetőket ne adjunk kL. Annak ellenére, hogy az északi, északkeleti megyék iratanyagának nagyobbik része szlovák levéltárakban fekszik, nem mondható el róluk, hogy a történetkutatás nem igényli ezen önkormányzatok területén képződött levéltári iratanyagok megismerését - akár gazdaságtörténeti aspektusból (pl. a felvidéki ércbányászat, céhes, iparfejlődés, városok gazdálkodása, stb. vonatkozásában), akár társadalomtörténeti vonatkozásokban (ld. Bakács I. : Hont vármegye Mohács előtt.) Ugy véljük, a felvidéki megyék feudáliskori történetéhez hasonlóan legalább olyan mértékű érdeklődés fordulna az ország köztudomásúan azelőtt legnagyobb vármegyéje köz- és igazgatástörténetének megismerése felé, ha a levéltár e téren is elébe ment volna a történeti kutatásoknak. Egy forrásismertetés nem lehet olyan egyoldalú, hogy csak a szűken értelmezett helytörténetirás igényeit elégitse ki.