Levéltári Szemle, 23. (1973)

Levéltári Szemle, 23. (1973) 3. szám - ADATTÁR - Scholz Tamás: Amit a filatélia mondhat a levéltárnak / 617–633. o.

61 ti előtti levelek kezelési jelzésével- és a tarifális rendszerrel foglalkozik. Hiányzik az előfutár-leveleken található posta bélyegzések katalógusa. Ennek alapkutatásai elkezdődtek. A hazai levéltárakban őrzött anyag kutatása nélkül ez a munka meg sem indulhatott volna. Bár a Magyar Bélyegek Monográfiájának II. kötete, valamint Térfi /z/ idevonatkozó könyve komoly alapot jelent, azonban ezek csak a bélyegzésre adnak felvilágosítást, az egyéb postai jelzéseket nem veszik figyelembe. Talán a fent elmondottak is szemléltetik annak szükségességét, hogy a levéltárosok számára nem haszontalan a postai jelzések ismerete. Ugyanakkor talán a levéltárosok tudják a további kutatásokhoz a legtöbb segitséget nyújtani a filatélisták számára. A következőkben nem kivánok foglalkozni postatörténettel, csak olyan mértékben, amennyire azt a kezelési jelek ismertetése feltétlenül szükségessé teszi. A hely, kelet, érkezési, inditási, különleges kezelési bélyegzőkkel sem lehet ennek a cikknek keretei között részletesen foglalkozni, csak utalni kivánok egyes esetekben rájuk, amikor kormeghatározó jelentőséggel birnak. A postaszabályok kialakulásának kezdetét a XVI. századra tehetjük. A következő évszázadokban az uralkodók gyakran adtak ki rendeleteket e tárgyban, amelyek megujitották a régebbieket. Az alapelv lényegesen nem változott, és a mai is érvényben levőkkel sok hasonlatosságot mutat. A XVIII. század elejére a meghatározott összegű viteldíjrendszer kialakult. E szerint 1704 I. 1-től a nem sürgős postával szállított levél dija az egész útra tekintet nélkül a távolságra - k poltura /6 krajcár/ volt, és azt egy összegben, előre kellett kifizetni. 1722 VII. 1.-én III. Károly rendeletileg állami kezelésbe vette a postát és a viteldijmentességet szűk határok közé szoritotta. Ezzel egyidőben a levelekre kétféle dijszabást állapitott me.g: Magyarországon, Csehországban, Alsó- és Felső-Ausztriában a levelek dija alacsonyabb volt, mert a postamesterek kötelesek voltak a dijbevétel egy részét a kincstárnak befizetni. Ahol azonban egyes családok hübérjoga volt érvényben, mint pl. Tirolban, Elő-Ausztriáoan, Németországban a Taxis családé, amelyből a kincstár nem részesült, az oda szóló, vagy e területekről érkező levelek kézbesitési dija magasabb volt. A külföldről jövő levelekből igy biztositóttá a kincstár a maga bevételét. Bevezették az egységes és kötelező félportós viteldíj rendszert, amely szerint a viteldij felét a feladásnál, felét pedig a kézbesítéskor a címzettnek kellett kifizetni. Tulajdonképpen ezzel a félportós rendszer bevezetésével vette kezdetét a posta működése során az úgynevezett balkezelési jelzések széleskörű alkalmazása is. A küldemény fajtáját, a továbbítás módját, a szállítás diját a levélre irt különböző jelekkel és számokkal jelezték, és ezek a jelek egészen a bélyeg bevezetésének idejéig, ill. némelyek napjainkig is fennmaradtak. /Ez nem jelenti azt, hogy bizonyos kezelési jelzéseket nem alkalmaztak előbb is; szép példája ennek a Rákóczi kor, amelynek külön postarendszere volt. Az 1. sz. és a 2.sz. ábrán e korból való egy-egy levelet láthatunk, melyen "Estafetta" és "Curer" szavak láthatók, amely a különfutárral küldendő levelek jelzése./