Levéltári Szemle, 23. (1973)

Levéltári Szemle, 23. (1973) 3. szám - ADATTÁR - Centgraf Károly: Vályi lexikona Somogy megye közgyűlése előtt / 607–613. o.

609 8. Mivel bővelkedik, és mivel szűkölködik? végre hol árusitják vagyonjaikat? Hogy lehetne megjobbitani mind a földet, mind a hasznot, mind pedig a kereskedést?" és felkérdezi " a pusztákat, nagyobb majorságokat, hegyeket, erdőket, folyókat, állóvizeket is" /20/. Előttünk áll tehát az iró szándékaival, szellemi arculatával, kitartással és szorgalommal. És most nézzük meg a fogadtatást. 1798 április 13-án Pálóczi Horváth Ádám "Nemes Somogy Vármegye Parantsolyatytyábúl" megirta a lexikon kritikáját. /2l/ Ennek a véleményezésnek a megye álláspontját kellett kifejeznie. Horváth Adam literátus, s mint ilyen, ismert ember volt. A "csombokos magyar" Kazinczynak kebelbarátja. Vályit is személyesen ismerte. Egyszersmind gazdálkodó földesúr és a vármegyei életben tevékenyen szerepet játszó nemes. Mindez, mint kettőség megérződik a kritikán. Első mondatában a literátus összetartozás öröme. így ir: "A Szándék j ó és Szent, a mennyiben az, Magyar Országnak külön-külömbféle szép tulajdonságait, terméseit, történeteit, viszontagságait, és külömbféle nevezetességeit akarja a világgal közleni: és ... ezeket az Auctornak Ns Somogy Vármegye részirül tudtára adjuk". A továbbiakban előadja, hogy Somogy mi mindennel szeretné "diszesiteni" és "tökéletesiteni" a vármegye leirását, mert arról "némelly tekintetekben sokan, bent az Országban is vékonyan Ítélnek", és "Somogynak... ugy tetszik hogy szüksége van arra, hogy a jobb oldalrúl ösmertessen". így emliti meg a rómaiak csatornáját, amely a Balatont a Dunával kötötte össze. Hogy a "Szent Orsebeti pusztán, Sziget és Basal között; most is meg van a Török gyalog út; és mellette egy kis Cser Erdőben Török Gyümöltsös maradványok", s hogy "Az Ókor vize mentiben volt a Szent Háromság-Tagadóknak leg-meg-feneklettebb fészke... az ott lakozó Parasztok közt máig is meg maradva Erdélyi dialektus". Mindezeket a somogyi nevezetességeket "el hallgatni, s megtagadni egy jó igyekezetü könyvirótúl valósággal kár volna és vétek". "De ugyan azért" - és itt következnek mindazok a kifogások, amik a megyei nemesség vélekedésének, érdekeinek és félelmének adnak hangot, ha a lexikon "akaratuknál kijjebb terjeszkedik". S mindezt nem "alatsony gyermekes félelembül" irja, hanem igen is jól megfontolt érdekek alapján. Nem fél attól, hogy a tévedésből más nevére irt falut elveszti földesura, sem attól, hogya táj leirásából "az ellenség Mars utat tudjon tsinálni". A falu vagy puszta földesurának megnevezése sem árulja el, hogy az "mennyit bir". Ellenben "ha az Országnak, Felséges Josef Császár alatt lett Öszve irása, ámbár az, mint füstbe ment, és valósággal törvényesen Cassalt dolog, úgy gondoltathatott - szolsálhatott még is arra, hogy minden új Portarum Connumeratio nélkül, több