Levéltári Szemle, 23. (1973)
Levéltári Szemle, 23. (1973) 2. szám - Csipes Antal: Az árvaszék szervezete, működése és iratai Magyarországon a kapitalizmus korában / 176–188. o.
176 CSIPES ANTAL: Az árvaszék szervezete, működése és iratai Magyarországon a kapitalizmus korában A gyámügy iratanyaga, szervezete és történeti vizsgálata - bizonyoő fokig érthető módon - nem áll a levéltárosok érdeklődésének középpontjában. Az ide tartozó, zömében a magánérdek, a magántulajdon védelmére vonatkozó iratok helytörténeti forrásértéke elmarad az egyéb közigazgatási iratanyagokétól, arról nem is szólva, hogy a selejtezetlen gyámügyi iratok hatalmas tömegében hosszú ideig tartó munka árán lehet csak megtalálni azokat a valóban fontos ügyiratokat, amelyek valamilyen vonatkozásban történeti forrásként használható adatokat tartalmaznak. Az árvaszéki iratok jog- és gazdaságtörténeti forrásértéke azonban nagyon jelentős. A majdnem kizárólag az árvák vagyoni képviseletével foglalkozó s nevelésükkel alig törődő gyámhatóságok irataiból megismerhetjük a kapitalista gazdálkodás és közigazgatás számos jellemző vonását és visszásságait. Dolgozatunk megirásának inditékául egyrészt a fentiek szolgáltak, másrészt az az alapgondolat, amelyet Jenéi Károly már 1955-ben kifejtett: levéltáraink korlátozott befogadóképességén, ha átmenetileg is, de nem kis mértékben segithe^ az olyan nagy mennyiségű, de levéltári értékű iratokat csak kis százalékban tartalmazó iratanyag levéltári, selejtezése , mint az árvaszéké.(1) Jenéi Károly egyúttal összefoglalta az árvaszéki ügyköröket, és a selejtezhetőség szempontjából vizsgálta értékelte az árvaszék legfontosabb iratait. Ugy érezzük, a fenti szempontok eléggé indokolják, hogy - a teljesség igénye nélkül - további vizsgálat alá vegyük a gyámügy iratait. Vizsgálatunk alapjául az szolgált, hogy 1971-ben végeztük el a Békés megyei Levéltárban Békéscsaba /1918-ig nagyközség, attól kezdve város/ árvaszéki iratainak rendezését és selejtezését. A gyámügy rövid áttekintése az árvaszékek megalakulásáig 1848-ig társadalmi helyzet szerint határozták meg az árvák hatósági felügyeletét. Nemesi árvák hatósága a megyei közgyűlés 111. az általa kiküldött bizottság, polgári árváké a városi tanács, jobbágyoké a földesúr volt. Mivel a felügyelet nem volt szabályozva, az árvák sorsa siralmas volt. Ezen az 1848. évi áprilisi törvények sem segitettek, csupán annyit rendeltek el, hogy ezentúl a jobbány-árvakra és gyámjaikra is a vármegye felügyeljen. A felügyelet módjának megállapítását azonban a vármegyékre bizta.
