Levéltári Szemle, 22. (1972)
Levéltári Szemle, 22. (1972) 2. szám - Degré Alajos: 19. századi kísérlet magyar egyházi közigazgatás bevezetésére a Muraközben: adalék a nemzetiségi kérdés történetéhez / 14–24. o.
20 vetélték Fiume, Isztria, Dalmácia, majd Bosznia Horvátországhoz való csatolását, (60) ekkor még nem foglalkoztak aTMuraközzel. A muraközi papok többsége tényleg nem tudott magyarul, de a magyar lakosságú Légrádnak mindig magyar volt a plébánosa, és Tallián Ede légrádi plébánost, utóbb zágrábi kanonokot az érsek szoritotta rá, hogy a légrádi leányiskola javára még 1869-ben tett 2000 forintos alapitványát - két évtizedes késéssel valóban ki is fizesse a légrádi iskolaszéknek. (61) Szele István nedelicei plébános a községtől szoritott ugyan ki évi 420 Ft-ot tanitőnő fizetésére, de elnöklete alatt megválasztották Vojnecsics'Mária magyarul is jól beszélő, pozsonyi tanitóképzőt végzett tanitónőt. A választást az érsek magyar nyelvű iratban erősitette meg.(62). Azt sem szabad elfelejteni, hogy a plébánosokat ugyan az érsek nevezte ki, de a kegyúrnak bemutatási (javaslattételi) joga volt, és a Muraköz legtöbb helységében a Festeticsek voltak kegyurak. A Georgikon-t alapitő Festetics György halála óta persze a Festeticsek politikája mindig az uralkodó szolgálata volt. Az ő roppant uradalmukban egy plébánosi kinevezésre való javaslattétel azonban apróbb ügynek számitott, amelyben érdemben a jószágigazgatók, uradalmi ügyvédek és titkárok határoztak. Az ő állásfoglalásukat pedig a sógorság-komaságon kivül sokszor vezethette a főszolgabíró kérése is. Nem ok nélkül panaszolta később Pozilovió érsek (1894-1914), hogy egyházmegyéjének 348 plébániája közül 150-ben a király jogán a bán jelöli a plébánosokat (a volt határőrvidéken, ahol ez a jog korábban a generálist illette (63)), 150 plébánost pedig magánkegyur javasol, rendszerint az egyház érdekeire tekintet nélkül, a polgári hatóság által kivánt személyt.(64) Zala megye törvényhatósági bizottságát tehát a Muraköz egyházi átcsatolása ügyében nem a zágrábi egyházmegyei papok tényleges politikai izgatása, hanem a magyarositási szándék vezette. Követelését magáévá tette a kormány is, hiszen a fúzió után kormányra lépő Tisza Kálmán közismerten türelmetlen nemzetiségi politikával kivánta feledtetni azt, hogy a kormányalakításkor korábbi politikai célkitűzéseit feladta. így történt, hogy 1876 januárjában Trefort Ágoston vallás- és közoktatásügyi miniszter már arról értesitette a megyét, hogy a király az 1875. november 24-i legfelsőbb elhatározásában (egy hónappal Tisza kormányalakítása után) elvben jóváhagyta a Muraköznek a szombathelyi egyházmegyéhez csatolását, és megengedte, hogy ennek kánonjogi realizálása iránt a pápával a diplomáciai tárgyalásokat megkezdjék. Királyi biztosul küldte ki a primást, hogy a két érdekelt egyházmegye képviselőivel értekezve, állapítsa meg a szükséges részletes intézkedéseket, és a tárgyalás eredményét jelentse a végleges legfelsőbb elhatározás céljából. (65) Az átcsatolás mégsem történt meg. Ennek körülményeit nem ismerjük, de erre érdekes adalékot szolgáltat a kaproncai (Koprivnyica) esperesi kerület 1876. szeptember 11-én tartott lelkipásztori értekezletéről felvett jegyzőkönyv, amelyet a betegsége miatt távollévő Savory József bukováci plébános helyett Barabás László suhodoljei plébános irt ugyan alá, de a házigazda, Fucec József ivaneci plébános mint jegyző fogalmazott. A latin nyelvű jegyzőkönyv szerint ebből letárgyalták az érseki hatóság'által előirt teológiai témákat, majd előadták,hogy fájdalommal értesültek arról: a magyar kormány az "Insula" -t, amely ősidők óta a zágrábi egyházmegyéhez tartozik, onnan el akarja szakítani és a szombathelyi egyházmegyéhez csatolni. Ezt nem viselhetik el, mert a Muraközben horvát nemzetiségűek laknak, akik alig beszélnek más nyelven. A szombathelyi egyházmegyének pedig nincs gondja horvát anyanyelvű papok nevelésére. így lassan ki fognak halni a Muraközben a horvátul beszélő papok, márpedig csak az a pap tud kellő hatást gyakorolni híveire, aki beszéli anyanyelvüket. A nép nyelvén nem értő papot elhagyják hívei, esetleg valamely eretnekséghez szegődnek. Ez különösen veszélyes ott, ahol nazarénusok is laknak. Ezért az elcsatolásban az egyház és a hivők veszedelmét látják, és a legélesebben tiltakoznak ellene. Kérik az érseket, forduljon a királyhoz és a pápához, és az egyházmegye papsága nevében is tegyen erélyes lépéseket a veszélyes terv ellen. A jegyzőkönyv és a hozzá csatolt, a püspökhöz intézett, ugyanezt tartalmazó folyamodvány ügyesen érvel. Csak egyházi, nem pedig nemzeti érveket hoz fel, holott tulajdonképpen azok rejlenek mögötte. Igaza van abban, hogy nem lehet jó lelkipásztor az a pap, aki nem "beszéli hivei nyelvét. Vannak azonban rabulisztikus vonásai is, mert ahogy a zágrábi egyházmegye, melynek igen kevés magyar hivője volt, el tudta látni magyar lakosságú falvait .magyarul beszélő, sőt többnyire magyar papokkal; ahogy nem volt fennakadás a szombathelyi egyházmegyében a szlovén (vend) falvaknak szlovénul beszélő papokkal való ellátásában, ugyanúgy meg tudták volna oldani, hogy megfelelő számú horvát, vagy legalább horvátul jól beszélő papról gondoskodjanak.