Levéltári Szemle, 22. (1972)

Levéltári Szemle, 22. (1972) 3. szám - ADATTÁR - Vörös Károly: Bürokrácia száz évvel ezelőtt / 113–114. o.

113 Bürokrácia száz évvel ezelőtt Régi újságokban lapozgatva az olvasó gyakran találkozik olyan jelenségekre való utalá­sokkal, hivatkozásokkal, melyeknek láttára felkapja fejét: az évszázados probléma napjaink kor­társi bajaira, problémáira emlékezteti, - azoknak gyökereit, előzményeit világítja meg. Ilyen az az adalék is, mely pontosan 100 év előttről a bürokráciát pécézi ki, annak is azt a vonatkozását, mely a levéltáros és a levéltári anyagban kutató történész számára a legtanulságosabb, mert az ügyirat kialakításában játszott szerepe folytán napjainkban is élő realitást jelent számára : az ügy­kezelésben megnyilvánuló bürokratikus vonásokat. Az ironikus modorban tartott, valójában azonban nagyonis reális leirás jellemzően mutat rá a bürokrácia két jellegzetes vonására : egyrészt az előadó egyéni felelősségének elsorvasztására (ez az, ami az aktával rendeltetésszerűen járatja végig a sok aprólékos, de időtrabló foglalatosság­gal teli hivatali utat), másrészt e felelősség tényleges el is sorvadására (ami az előadót a döntés felelősségének lehetőleg más nyakába varrására, vagy legalábbis felelőstárs keresésére inditja.). Jól érzékeltetve ezáltal azt, hogy a bürokratikus ügyintézés minden esetben csak kórtünet, mely az intézkedő apparátus rossz szervezésére vagy éppen gyengeségére mutat rá, - s ennek megfele­lően maguknak ezeknek az alapvető hibáknak és hiányosságoknak előzetes kiküszöbölése : a hatás­körök pontos és világos elhatárolása és a felelősség vállaltatása és vállalása nélkül pusztán ügy­viteltechnikai vagy szervezési rendelkezésekkel soha - legfeljebb némileg, de nem véglegesen ­nem lesz megszüntethető. Az alább idézendő szöveg Csernátony Lajos "Ellenőr" c. , balközép párti, tehát ellenzéki lapjának 1873. évi január 29-i számában jelent meg: részlet "A központi igazgatás labyrinthje" c. cikkből. A cikk névtelenül jelent meg : nem lehetetlen, hogy magától a szerkesztőtől; a csipős, ironikus stilus erre enged következtetni. "Egyébiránt, mint már lapunkban kifejtettük, a munkakerülésen kivül a központi igazgatás legfőbb bibéje a szövevényes ügykezelés. A beérkezett ügydarab a segédhivatali igazgató irodatisztje által átvétetik (első kéz) s az igazgató futólagos szemjártatása után (másod kéz) az elnöki osztályba áttétetik (a szolgapósta mint harmadkéztől); most átveszi az elnöki osztályban alkalmazott ügykezelő irodatiszt (negyedkéz), jő a fogalmazó, esetleg titkár birálgatása : elnöki elintézés alá tartozik az ügydarab, vagy nem (ötödkéz); e műtét szerencsés elvégzése után az ügykezelő tiszt könyvbe vezeti (hatodkéz), szolga i segélyével (hetedkéz) a nem elnöki ügydarabokat átteszi az iktató hivatalba. Eljutottunk e szerint a tulajdonképeni kezdetre, lássuk tovább. Az iktató hivatal e célra rendelt személye (nyolcadkéz) az elnökségből áthozott ügydarabokat körülményesen megvizsgálva és nyugtatva, átadja a segédhi­vatali aligazgatónak (kilenced kéz) ; jő a beiktatás tárgyanként (tizedkéz), betűrendben (tizenegyedik kéz), osztályonkénti csoportosítás (tizenkettedik kéz). A gyalogposta (tizenharmadik kéz) vándor­utat tesz az osztályokban, egy az osztályokban ügykezelésre szánt egyénnel (tizennegyedik kéz) nyugtattatja. Következik az osztály mű ve let. Először is az osztály iktató könyvébe vezettetik (tizen­ötödik kéz), most magasabb szemügyre vétetik a naponkint egy órát ásitozó osztálytanácsos vagy, mi leggyakoribb, titkárja, első fogalmazója által (tizenhatodik kéz); a megrendelt kiosztás jegyző­könyvileg megörökíttetik (tizenhetedik kéz). Eljutottunk volna valahára a fogalmazási munkálathoz. No még egy kis türelem. Fogal­mazó ur (tizenhetedik kéz) bepillantgatván az ügyiratok közé, első dolga kisütni, miként lehetne az egész komédiát, akár véleményadásképen, akár végelintézés végett más osztály nyakába sózni. Heuréka ! a folyamodvány kettős kérelemmel rekesztetik be : az egyiknek tárgya más osztály ügy­körébe vág, - vagy számadatokat tartalmazván, le vele a számvevőségbe! Az osztály ujjong, az

Next

/
Oldalképek
Tartalom