Levéltári Szemle, 22. (1972)
Levéltári Szemle, 22. (1972) 2. szám - IRODALOM - Vörös Károly: Források Budapest múltjából. I. Források Buda, Pest és Óbuda történetéhez 1686–1873. Szerkesztette: Bácskai Vera. Budapest, 1972. (Budapest Főváros Levéltárának forráskiadványai) / 115–117. o.
116 fejlődését. így az első (1686-1847) perióduson belül az első alfejezet a felszabadulást, ujjáépitést és az újjáéledést, a város külső képének kialakulását mutatja be, a második rész a gazdasági életet, a harmadik a városban folyó társadalmi és társadalmi-politikai harcokat és a társadalom fejlődését érzékelteti, a negyedik alfejezet a városi igazgatásra, a város országos igazgatási központi funkcióinak kialakulására, az ötödik rész a város szellemi életére, országos kulturális központtá alakulására vonatkozó dokumentumokat tartalmaz. 1848-1849 története nem bomlik alfejezetekre, - az abszolutizmus időszakát ábrázoló fejezet azonban igen: első alfejezete a megtorló intézkedéseket, és ebben az abszolutizmusbeli városigazgatásnak szerepét mutatja be, a második a gazdasági fejlődésre és a társadalmi átalakulásra, a harmadik a társadalmi és politikai harcokra és ennek kapcsán a munkásmozgalom kibontakozására, a negyedik pedig a modern nagyvárosi városépítésre vonatkozó dokumentumokat fog össze. A dolog természeténél fogva ugyancsak egyetlen időrendet követ a Buda,Pest és Óbuda egyesítésére vonatkozó fejezet. Négy nagy főfejezetben és ezeken belül 9 alfejezetben csaknem 200 év történetére vonatkozóan 174 dokumentum: kiválogatásuk és szerkesztésük kétségtelenül nehéz feladatot jelentett a szerkesztő számára. Ahhoz, hogy e csaknem 200 év történetének minden jelentős problémáját 174 dokumentumon át érzékeltetni lehessen, a városfejlődés történetének igen alapos és mélyreható ismerete szükséges. A kötetet szerkesztő Bácskai Vera láthatólag valóban alaposan ismeri nemcsak anyagát, hanem a város e 200 évének történetét is: a fejezetek elé illesztett rövid bevezetések igen világos, jól sulypontozott képet adnak a városfejlődés egészéről. Olyan képet, mely alkalmas arra, hogy e mindössze 174, a dolog természetéből következően egymástól összefüggéseiben meglehetősen távoleső, szétszórt dokumentumot logikus és szerves egységbe fogja össze: bemutassa az általuk ábrázolt, bennük tükröződő valóság egészét: azt az utat, amely a török alól felszabadult, romhalmazzá vált városokból 1873-ra 300 ezer lakősu.és a kialakuló magyarországi piac központi funkcióinak igényeit már kielégíteni képes nagyvárost alakit. Az ábrázolás teljessége érdekében a kötet szerkesztője nem korlátozta magát csupán a szorosabban vett levéltári anyagra, a levéltárban őrzött dokumentumokra, hanem bátran használt más jellegzetes forrást is, utazók leírásait a városokról éppúgy, mint korabeli statisztikákat, újságcikkeket: mindenesetre jól érzékeltetve azt a körülményt, hogy az újkori irattermelés rendkívüli kibővülése; egyazon ügynek egyre több iratban való szétszóródása, mennyire nehézzé teszi az újkori szövegkiadó munkáját, - és bizonyos esetekben mennyivel alkalmasabbá válnak nagy és komplex jelenségek bemutatására a különböző szintű egykori feldolgozások. Ezt a benyomásunkat csak erősiti az a körülmény, hogy a sorozat szerkesztési alapelvei, éppen a kötet szélesebbkörü használhatóságát biztosítandó, eleve elutasították a dokumentumok túlságos jegyzetelését és csupán a legszükségesebb tárgyi, illetve kifejezésbeli magyarázatokat teszik lehetővé. Ennek bizonyos hátrányait ui. éppen az iratok k özlésénél érezzük, ahol a kontextus: az iratban ábrázolt ügy előzményeinek és megoldásának elmaradó ábrázolása (ha az egyes fejezetek élére illesztett bevezetések - mint emiitettük - a szövegeket általában a maguk helyére teszik is) éppen a dokumentumban közölt konkrét problémák egy részét teszi nehezebben megérthetővé. Ezeken a pontokon talán éppen a népszerűség és a használhatóság érdekében lett volna helyesebb a konkrét dokumentum bizonyos "bekeretezése": előzményeinek, és következményeinek 4-5 soros bemutatása . Ugyanígy, éppen az olvashatóság szempontjából érezzük némileg vitathatónak azt a szerkesz tési alapelvet, mely egy-egy nagy, hosszabb korszakon belül a dokumentumokat nem időrendben, hanem az alfejezetek által meghatározott tematikai csoportokban és csak azon belüli időrendben közli. Olyan korszakoknál mint 1848-49,vagy a városegyesítés évéi, ez kevésbé feltűnő. Az 1686-tól 1847-ig terjedő korszaknál azonban benyomásunk szerint olvasmányosabb, a korszak levegőjét és a fejlődés különböző tényezőinek kölcsönhatását, komplex voltát jobban érzékelhetőbbé tette volna az iratok időrendben közlése, és a tárgyi kapcsolatokra esetleg egy tematikus tartalomjegyzékkel való utalás. Ha a szövegek ilyen meglehetősen puritán, "keretezetlen" közlését, és döntően tematikus csoportosítását előiró szerkesztési alapelvekkel vitatkozhatunk is - bár azok jogosultságát és éppen az eredmény által igazoltan elfogadható, a kötet használhatóságát és értékét mitsem csökkentő voltát nem tagadhatjuk-, feltétlenül egyet kell értenünk az idegennyelvü szövegek magyar fordításban
