Levéltári Szemle, 22. (1972)
Levéltári Szemle, 22. (1972) 2. szám - FIGYELŐ - Bélay Vilmos: A francia levéltárak közművelődési tevékenységéről / 111–113. o.
111 paleográfia, diplomatika - mellett oktatnak még numizmatikát, cimertant, metrolőgiát, kódextant, miniaturatörténetet, bibliográfiai alapfogalmakat és más tárgyakat, aszerint, hogy egyes iskolákban mit tartanak szükségesnek. Az iskolai gyakorlat során előfordult, hogy nem-levéltári dolgozók is oktattak ezekben az iskolákban, pl. az egyetemekről hivtak meg neves szakembereket. Ilyen volt pl. az emiitett G. Cencetti a bolognai, római és perugiai iskolákban. Ezzel a jelenséggel egyidőben alakult ki az a gyakorlat, hogy lemondtak az 1911-ben szabályozott kinevezési módról, és olyan helyzet alakult ki, amelynek számos eleme: az iskolák számának növekedése, az oktatók számának viszonylagos növekedése, mutatja,hogy a levéltáros iskolák kérdésében uj szabályozás szükséges. Az oktatói kérdés szabályozásának szükségességére utal az a jelenség, is, amellyel A. Pratesi foglalkozott, hogy ti. a levéltáros iskolák oktatói "emigrálnak" az egyetemekre. Nemcsak levéltári területről, hanem könyvtárakból, muzeumokból, oda, ahol nemcsak személyesen, anyagilag becsülik meg jobban a tudományos munkatársakat, hanem a munka- és a kutatási feltételek is ideálisak. (Utal a szerző az általános nyugat-európai jelenségre, az Amerikába irányuló "agyexportra".)A levéltáros iskolák oktatói ugyanis előadói munkájukat teljesen ingyen végezték, minden anyagi elismerés nélkül. (A szerkesztő ehhez megjegyzi: miközben a cikk nyomdában volt, a levéltári felső vezetésnek sikerült jóváhagyatnia, hogy a levéltáros iskolák oktatói és segédoktatói havi juttatást kapjanak, amely, bár nem nagy összeg, de egész évre szól. A nagyobb feladat még hátra van: a költségvetés emelésével el kell érni, hogy a levéltáros iskolák oktatóinak fizetési szintje azonos legyen az egyetemi oktatókéival.) A szerző megujitja itt 1955-ös javaslatát, amely az udinei levéltároskongresszuson hangzott el: létesítsenek a levéltári státuson belül néhány, a levéltári egyéb munkától független oktatói kulcsszámot, hasonló elbirálással az egyetemi oktatókhoz. Ez más területen már megtalálható Olaszországban. A szerző röviden kitér még arra is,hogy kivánatos.hogy az egyetemek és a levéltárak között nagyobb együttműködés legyen számos olyan kérdésben, amely egyaránt érinti a levéltáros iskolák és az egyetemek aktuális reformját, pl. az órák száma, ezek időtartama, vizsgák módja stb. A cikk szerzője hangsúlyozza, hogy a kiadandó szabályzat nem jelentheti a levéltárosképzés kérdésének teljes megoldását, hiszen az összekapcsolódik más problémákkal, mint pl. az iskolák szervezete, feladatai, célja. A cikket olvasva önkéntelenül vetődik fel a gondolat, hogy vajon nálunk nem lehetne-e létrehozni legalább egy olyan levéltáros iskolát, ahol mind az egyetemet végzett levéltárosok, mind - és talán ez a fontosabb probléma - az irattárosok speciális oktatásban részesülnének. FÁBIÁN ISTVÁNNÉ: A francia levéltárak közművelődési tevékenységéről Helmut Richtering a Der Archivar c. nyugatnémet levéltáros szakfolyóirat hasábjain bőségesen idézett irodalom alapján részletesen ismerteti a francia állami levéltárak közművelődési tevékenységét. A francia levéltárak már évtizedek óta élen járnak a közmüvelés területén, példát mutatnak arra miképp lehet a levéltárak anyagát a lehető legjobban közkinccsé tenni,a laikus közönség érdeklődését felkelteni, történeti műveltségét gyarapítani. A francia levéltárak ezirányu tevékenysége levéltári kiállítások (állandóak és alkalmiak) rendezése, a levéltárat látogató iskolai csoportok vezetése, történeti szöveggyűjtemények összeálli. Richtering: Der "Service éducatif" der französischen Archive. Der Archivar, 22.Jg. 1969. 262-270.
