Levéltári Szemle, 22. (1972)

Levéltári Szemle, 22. (1972) 2. szám - FIGYELŐ - Fábián Istvánné: Az olasz levéltáros iskolák / 109–111. o.

110 A levéltáros iskolákról 1955-ben jelent meg Giorgio CENCETTI monográfiája, amely ezek történetét 1911-ig tárgyalta. Cencetti az iskolák történetének kezdeti idejét a XVIII. században jelölte meg. A jelen cikk irója - hivatkozva Cencetti megállapításaira - az 1911 utáni helyzettel foglalkozik. A levéltáros iskolákról általában ugy szoktak beszélni, mint egyetem-utáni iskolákról, amelyeket a már egyetemet végzettek látogatnak. A való helyzet az,hogy az ilyen iskolákba nemcsak végzett bölcsészeket, hanem olyanokat is felvesznek, akiknek csak érettségi bizonyitványuk van. Le kell tehát szögezni, hogy a levéltáros iskolák nem annyira egyetem-utániak, mint inkább egyetemi jellegűek. A valóban egyetemi szintet biztositják a vonatkozó jogszabályok és a XIX. sz. óta a levéltárak és az egyetemek között megosztott képzés. A szerző számos példát hoz fel a XVIII. sz. -tói kezdődően a levéltáros-oktatás különböző módjaira: az egyetem tartotta kezében a paleográfia és a diplomatika oktatását Milánóban (1770), Nápolyban (1777), Torinóban, majd ezt átvette a levéltár: Torinóban 1826-ban, Milánóban 1843-ban, mig Nápolyban 1811-ben megosztották az oktatást az egyetem és a levéltár között. A levéltáros iskolák 1939-ig, akár egyetemek, akár más állami felsőoktatási intézmények voltak, lényegében a levéltári személyzetet képezték ki. A tudományosan kvalifikált levéltárosok a már doktorátust szerzettekből kerültek ki; az ő számukra tehát ez az iskolába való felvételhez szükséges volt. Ugyanakkor érettségizett, un. "külső" növendékek is beiratkozhattak ide, akiknek képzését az iskolák második funkciójaként értelmezték. Ezek az iskola elvégzése után nem állami levéltárakban, hanem a számos olasz magánlevéltár valamelyikében kezdtek dolgozni. A kétéves kurzus elvégzése, a vizsgák letétele után a növendékek bizonyítványt kaptak. 1939 óta a levéltáros iskolák nem csupán a levéltárosok képzésével foglalkoznak, hanem általános jellegű iskolák lettek. (Ezért állapithatja meg a szerző, hogy a levéltári szektorban - hasonlóan a levéltárak őrzési, tudományos kutatói és dokumentációs funkcióihoz - az oktatási funkciót a levéltáros iskolák képviselik.) A törvény előirásainak megfelelő képesitést adnak, amelynek elnevezése az 1963. évi olasz levéltári törvény szerint: levéltártudományi, paleográfiai és diplomatikai végzettség ill. oklevél. A levéltáriskolák növendékeinek óriási többsége ma a nem-államiakból "külsőkből" tevődik ki. A legfrissebb statisztikai adatok szerint pl. az 1966-1967. iskolai évben 572 beiratkozott növendék közül 108 szerzett diplomát, akik közül 16 állami levéltáros és 92 magánlevéltáros lett. 1963 és 1967 között 322 diplomás közül 29 tartozik az állami levéltárak személyzetéhez, 293 más. Az utóbbi szám tizszerese az állami levéltárosokénak. Az 1911-es rendelet szerint az iskolák levéltárak mellett működnek; hogy hol, azt a belügyminiszter jelöli ki. Számuk 1938-ban 8 volt, 1963-ra 17-re növekedett.Levéltáros iskola található a következő levéltárak mellett: Bari, Bologna, Bolzano, Cagliari, Firenze, Genova, Mantova, Milano Modena, Nápoly, Palermo, Parma, Perugia, Róma, Torino, Trieszt, Velence. Hivatalos nevük: "levéltártudományi, paleográfiai és diplomatikai iskolák". Az 1963-i törvény szerint az iskolai oktatás és rendtartás kérdéseiben a belügyminiszter adja ki előirásait a közoktatási és a pénzügyminiszter meghallgatásával. Külön figyelmet érdemel az oktatók helyzete. 1875-i és 1902-i szabályozás szerint az oktatókat a levéltárak alkalmazottai közül kell kiválasztani; ezeket az igazgató javaslatára a levéltári tanács, majd később a tanácsi választmány meghallgatásával a belügyminiszter és a közoktatási miniszter együttesen nevezte ki. Az oktatási segéderő kinevezése a levéltárigazgatőra várt. A szerző megjegyzi,hogy abszurd dolog volt a három hatalmas anyagra (levéltártudomány, paleográfia, diplomatika) egy személyt kinevezni, akinek még a hivatalos teendőket is el kellett látnia. Hozzáfűzi azonban, hogy akkor, pl. 1875-ben a levéltártudomány mint tudományág még nem létezett, és a levéltáros iskolák sem voltak mások mint egyszerű palográfiai és diplomatikai tanfolyamok. Ezt a rendelkezést azonban a későbbi megváltozott körülmények között is változatlanul alkalmazták, és csak hetvenéves gyakorlat után, az ötvenes években kezdték két vagy több előadó között megosztani az oktatási anyagot. 1962-1963-ban csak Ferrarában volt egyetlen oktató, a többiben négy-öt. (Ferrara levéltáros iskoláját megszüntették a következő iskolai évben.) A három alapvető tárgy - levéltártudomány (amelynek egyes iskolákban része a hivataltörténet, de lehet ettől független is),