Levéltári Szemle, 20. (1970)
Levéltári Szemle, 20. (1970) 3. szám - LEVÉLTÁRI TECHNIKA - Modern levéltári épületek: a Szovjetunióban, Lengyelországban, az NSzK-ban és Franciaországban járt bizottság szakmai beszámolója / 683–704. o.
A fent emiitett általános irányelvek összességének figyelembe vételével újonnan épitett levéltárakat alig telepitettek. Az általános elvek gyakorlati megvalósítását legjobban Lengyelországban közelitették meg, jelenleg a Nemzeti Könyvtár otthonául szolgáló levéltári épülettel. Az Ukrán Szocialista Köztársaság Központi Levéltára telepítésénél is lényegében a fenti elvek domináltak. E levéltár helyét az 50-es évek végén jelölték ki. Akkor a levéltár telke Kiev déli peremén helyezkedett el. A város rohamos fejlődése következtében a befejezés előtt álló levéltár ma a város belterületére esik. A telepités szempontjából figyelembe veendő a nemrég épült Orosz Szocialista Eöderativ Köztársaság Központi Levéltára, mely a Moszkva folyó partjára települt, valamint az épülő Leningrád város levéltára, mely a város szélén kapott helyet. Az OSzFK Központi Levéltárnak a Lomonoszov Állami Egyetemmel és a Lenin Könyvtárral Metró utján igen jó az öszszeköttetése. A levéltár közelében állami szervek nincsenek. Az épülő leningrádi levéltár közelében úgyszintén nincsenek egyetemek, közintézmények. A Franciaországban meglátogatott levéltárak telepítésénél az alábbi szempontok érvényesültek: a/ Az egyetem, illetőleg annak bölcsészeti kara közelében telepitették a levéltárakat Lille-ben, Reims-ben és Strasbourg-ban. b/ A fenntartó székházában vagy azzal kapcsolatban települtek Rouen, Beauvais és Creil városok levéltárai. c/ Párizs és a régi Szajna megye uj levéltári épületének kijelölésénél döntő szerepet játszott az a körülmény, hogy a levéltár az Archives Nationales közelében kapjon helyet. d/ Az Archives Nationales több volt főúri palotában van elhelyezve. Az ezek által közrefogott tömbön belül az üres telkek felhasználásával az Archives Nationales több uj épületet emelt, s ezt tekinti további terjeszkedése alapj ának i s. e/ A Német Szövetségi Köztársaságban elpusztult épület hellén épült teljesen uj levéltár Stuttgartban. Minthogy városrendezési okokból autópálya részére még el is vettek a régi épület telkéből, a levéltár a föld alatt alakította ki raktárait. f/ Régi műemléképület helyreállítását és két további műemléképület újonnan való felépítését vállalta a levéltár Mün685