Levéltári Szemle, 20. (1970)

Levéltári Szemle, 20. (1970) 2. szám - KRÓNIKA - Böőr László: Községi kiállítások Csongrád megyében felszabadulásunk 25. évében / 490–496. o.

inkon felvillantottuk a termelőszövetkezetek megalakulását és az első gazdasági évek nehézségeit. Kiállítottunk alakuló közgyűlési Jegyzőkönyveket, belépési nyilatkozatokat, gazda­sági terveket. Hangsúlyoztuk azt a tényt, hogy a korszerű gazdálkodási forma alapjait az 1945-ös földreform demokrati­kus végrehajtása teremtette meg. Befejező tablónkon a szocialista mezőgazdaság mai éle­tét, az egyre erősödő szövetkezetek eredményességét mutattuk be - jórészt 1970 tavaszán készült fényképfelvételeken. Szükségszerűen más beosztást kivánt a Királyhegyesen 1970. április 4--én a község lakóinak nagyszámú jelenlétében megnyílt Királyhegyes 125 éve /1844-1969/ oimü történeti ki­állításunk. Célunk a 125 év alatt megtett ut érzékeltetése volt. Királyhegyes kert észközséget a Pécskai Kincstári Urada­lom, tulajdonát képező Királyhegyes pusztán 18 44-ben telepi­tették. Első tablóinkon a legkorábbi királyhegyes! összeírá­sokat állítottuk ki. 1871-ben Királyhegyest nagyközséggé nyilvánították. A község életét kétségtelenül jelentősen befolyásoló évet megelőzően bemutattuk a dohánykertészek szerződéseit, községi vagyonleltárakat, gazdasági nyilvántartásokat és az életmódra legjobban utaló néhány iratot. Az önálló jegyzőség kialakításával kapcsolatban kelet­kezett iratok, önálló tablót alkottak. Ehhez szervesen kapcso­lódott Szpák Jánosnak, a község első és 40 évig itt dolgozó tanítójának /aki korábban a jegyzői teendőket is ellátta/ a jegyzői tisztségről való lemondása a tanitóság javára és e döntésének az indokolása. A következő szerkezeti egységet az I. világháború idő­szakáig a község gazdasági- és társadalmi életét bemutató tablók alkották. A gazdasági élet jellemzésére bemutattuk a község vásárlásait, vagyon- és állatosszeirásokat, néháirj év mezőgazdasági terméseredményeit; mig a társadalmi helyzetre népességösszeirásokat, képviselőtestületi jegyzőkönyveket, virilisták és nincstelenek névsorát állitottuk ki. Önálló tablón mutattuk be Királyhegyes községet a Ta­nácsköztársaság időszaka alatt. Bár anyagunk nagyrésze a Csanád megyei Kormányzótanácstól a Községi Direktóriumhoz küldött távirat, mégis módunkban állt bemutatni az áprilisi választásokat és a Direktórium vezetőjének a tanácshatalom­ért végzett munkáját. 495

Next

/
Oldalképek
Tartalom