Levéltári Szemle, 20. (1970)
Levéltári Szemle, 20. (1970) 1. szám - Lengyel Alfréd: A felszabadult Győr megye és város igazgatásának új alapokra fektetése, 1948–1954 / 111–132. o.
viszonyláttok * géavazatok 98,2 százalékát kapta a Népfront, de Győr-Sopíron m£gye területén is olyan arányokat mutatott a szavazatok megoszlása, hogy az eredmények biztatóak voltak a kooperáció slíeres folytatása és a kitűzött célok tervszerű megvalósitása szempontjából. /34/ E lőkészületek a II.tanácstörvény életbe léptetésére Az uj országgyűlés meginduló munkája tekintetében, könnyebbséget jelentett az a körülmény, hogy a tanács-apparátus működésének megjavítását illetően, adva voltak a párt részéről a szükséges irányvonalak. A Magyar Dolgozók Pártjának Központi Bizottsága ezeket a júniusi döntések nyilvánosságra hozatala éorán körvonalazta, amikor a következőket hangsúlyozta* "Fordítsanak a pártszervezetek és pártszervek fokozott figyelmet a helyi tanácsok munkájának megjavítására, segitsék élő, hogy a tanácsok, mint az államhatalom helyi szervei és mint a lakosság legszélesebb tömegszervezetei, teljes mértékben betöltsék szerepüket: eaf^eitsék kapcsolataikat a lakossággal, törődjenek a lakosság mindennapi erdekeivel, a községfejlesztés és gazdálkodás ügyével, ugyanakkor biztositsák a központi feladatok megvalósítását is. w /35/ -•• . . De a felelős párt-és kormányszervek már ezzel egyidejűleg tisztában voltat azzal is, hogy a hibák szélesebb alapokon történő kiküszöbölését, a tanácsi munka-módszerek uj tartalommal való megtöltését csak további gyökeres reformok utján lehet elérni. A régi tanácstörvény az ehhez szükséges szervezeti és egyéb feltételeket már nem tudta biztositani, tehát gyakorlati és elméleti sikon egyaránt meg, kellett inditani a folyamatot egy korszerű, az elavult helyébe lépő, olyan törvény előkészítésére, illetve megalkotására, amely w az uj szakasz politikájának, gazdasági követelményeinek megfelelően, a tanácsok és a dolgozó nép megnövekedett szerepét, jogait és kötelességeit foglalja majd össze•" /36/ De nemcsak a tényekkel számoló józan megfontolások követelték az uj tanácstörvény életre hivását, hanem az időközben végzett ellenőrzések helyi tapasztalatai is arról győzték meg az illetékes államigazgatási szerveket, hogy az igyekezetek és határozott törekvések ellenére is visszaesések mutatkoznak, a korábbi hibák és fogyatékosságok ismét kiütköznek a különbögő szinten dolgozó tanácsok munkájában.- A Győr-Sopron megyei vb.jegyzőkönyvek 1953.évi példányai /megyei, városi, járási tanácsi vb.jegyzőkönyvek/ egyarán* arról tanúskodnak, hogy itt is hasonló volt a helyzet, holott ismételten történtem, a problémák megoldására, a visszásságok megszüntetésére irányuló döntések a tanácsülések alkalmával. A Megyei IPanács Végrehajtó Bizottságának november 21-i rendkívüli ülésén az egyetlen tárgypont a tanácsi munka 12 A