Levéltári Szemle, 19. (1969)

Levéltári Szemle, 19. (1969) 3. szám - LEVÉLTÁRI TECHNIKA - Leisinger, Albert H.: Mikrofilmezés a levéltárban / 702–748. o.

- 708 thermofax, xerox - készült másolatok. Sok irat tartalmaz megjegyzéseket, hátiratokat,utalásokat és különböző feljegyzéseket. S természetesen nem ritka dolog az irat főszövegén keresztült irt megjegyzés sem. A levéltári anyag gyakran mutatja a kor és a romlás jegyeit is - a tinta elhalványul, a papir gyűrődött, ráncos, szakadt, sárgult, törékeny vagy foltos . A levéltáros mikrofilm segitségével általában gazdaságosabban, eredményesebben és megnyugtatóbban tudja céljait megvalósítani. Bizonyos szempontból ezt leginkább az demonstrálja, hogy az újságok, amelyeknek mikroformákban való reprodukálása valamennyi nyomtatott anyag közül talán a legnehezebb, megfelelően egyedül mikrofilmen reprodukálhatók. ETem egyedül az olvashatóság problémájával találkoznak, amikor megkísérelték ezeket sikfilmre vagy kártyára felvenni, de azt is megállapították, hogy nem lehet elegendő számú képet reprodukálni mikrolapon vagy mikrokártyán ugy, hogy az nagy terjedelmű kiadvány esetében a mikrofilmmel versenyképes legyen. A mikrofilmtekercs nagyobb rugalmasságot biztosit, mint a mikrolap vagy a mikrokártya. Egy jó, forgatható /pláne tar y/ felvevőgépet könnyen lehet alkalmazni különböző méretű dokumentumokhoz. Egy ilyen kamerával készitett felvételek hosszát 3/8 inch-től /9?8 mm/ 1 3/4 inch-ig /44>4 mm/ lehet változtatni; a kicsinyitési arány: 8:1-től 30:1-ig; s a kamerafejet el lehet forditani, hogy megváltoztassák a kép helyzetét a filmen. Ez a rugalmasság különböző méretű képek eredményes termelését teszi lehetővé az elképzelhető legjobb olvashatósággal. A mikrolap-reprodukciók készítésénél használt modern szakaszos és sorismétlő kamerák sokkal drágábbak, mint a forgatható kamera és ráadásul gyorsaság és eredményesség tekintetében csak megközelítik a modern forgatható kamerát. A mikrolapnál általában használt kicsinyitési arány /ti. 18:1 vagy 20:1/ nemcsak magas egyes levéltári anyag megfelelő reprodukálásához, hanem a levéltári anyag képeinek rácsos keretben való elhelyezése gyakran nem is megvalósítható. A felvételezési hiba mikrolap esetében általában az egész lap ujrakészitését jelenti; filmtekercs esetében a pótfelvételeket sokkal könnyebb beragasztani saját helyükre. A pótlások levéltári anyag esetében sokkal gyakoribbak, mint olyan anyag esetében, amely mikrolap- vagy mikrokártya-reprodukcióra alkalmas. Jóllehet jó mikrofilm-olvasók általában valamivel drágábbak, mint a mikrolap- vagy mikrokártya-olvasók, de ezt a költségtényezőt bőségesen kárpótolja az a tény, hogy a jó mikrofilm-olvasónak nagyobb ernyője van nagyobb kép érdekében és forgatható fejrészük lehetővé teszi mind a négy elhelyezésben levő képek olvasását. 'Ezzel szemben a legtöbb mik-