Levéltári Szemle, 19. (1969)
Levéltári Szemle, 19. (1969) 1. szám - FORRÁSOK ÉS TANULMÁNYOK A MAGYAR TANÁCSKÖZTÁRSASÁG TÖRTÉNETÉHEZ - Schneider Miklós: Községi munkástanácsok Nógrád megyében 1919-ben / 181–188. o.
- 184 ügyben határozott: jóváhagyta a község 1913. évi zárszámadását ás azt a megyei intézőbizottsághoz felterjeszteni rendelte. /8/ Szügy község Munkástanácsa július 13-án ülésezett, és a tárgysorozat első pontja ugyancsak az 1918. évi zárszámadás jóváhagyása volt, és a továbbiakban malomellenőrzésre egy tanácstagot küldtek ki./9/ Emiit est érdemel meg a helyi tanácsok működésének szervezeti problémáit illetően az, hogy a megyeszékhelytől távol eső, a megye déli részén fekvő községekben a szomszédos Pest megye aszódi járásának intézőbizottsága tett lépeseket a községi munkás- és paraszttanácsok alakításának elősegítésére, amint erről a megye kormánybiztos főispánját értesítették is./10/ Sajátos jelenség mutatkozott Ersekvadkerten, ahol nem a munkástanács, hanem a Szociáldemokrata Párt helyi szervezetének intézkedéseiről vannak adataink: jelenti, hogy a közsági elöljáróságot felfüggesztette működésétől, majd arról számol be, hogy egyes lakosokat izgatás büntette miatt le kellett tartóztatnia./ll/ Részben a munkástanácsok működésére vet fényt, részben azt igazolja, hogy a járási szervek hivatásuk magaslatán állottak, a Nógrádi Járás IntézSbizottságának június 4-án kelt, az összes községi intézőbizottsághoz intézett körrendelete, amelyben megállapítja, hogy "az intézőbizottságok a proletároktól nyert megbízatásukat nem arra használják fel, hogy a hatáskörükbe utalt és sürgős kielégítésre szoruló ügyeket a mai békés szellemben, a mai igazságnak megfelelően intézzék el..." Felhívja figyelmüket, hogy "mindenkinek az ügyét a legtartalmasabb, proletárhoz illó önfegyelemmel, részrehajlatlanul, a legnagyobb igazságos érzülettel, szeretettel vegye gondjába." Kifogásolja a határidők elhanyagolását, amellyel az egész ország munkáját késleltetik. Kéri, hogy minden legcsekélyebb, a helyi bizottság által is könnyen elintézhető ügyekben ne forduljanak a Járási Intézőbizottsághoz. Felhívja figyelmüket arra, hogy az intézőbizottságok tagjai indokolatlanul ne üljenek egész nap a hivatalban, mert igy a napidijak felszámolásával a Tanácsköztársaság pénzügyi mérlegére óriási károkat rónak. Kilátásba helyezi végül a Járási Intézőbizottság, hogy ha a tanácsrendszer tagjai nem lesznek lelkiismeretes képviselői a proletár önfegyelmezett szellemének, akkor ott a legszigorúbb megtorlást fogja alkalmazni, mint ahogy megtorolja az esetleges önkényeskedők meg nem engedett ténykedéseit ís./12/ A helyi tanácsok ténykedésének érdemi részét vizsgálva mindenekelőtt szemügyre kell vennünk azokat a funkciókat , amely ek a proletárdiktatúra forradalmi jellegű feladatainak végrehajtása kapcsán merültek fel. Ezek sorában elsőként emlithetjük a forradalmi törvényszékek felállításával, ill. működésével kapcsolatos teendőket.