Levéltári Szemle, 19. (1969)

Levéltári Szemle, 19. (1969) 1. szám - FORRÁSOK ÉS TANULMÁNYOK A MAGYAR TANÁCSKÖZTÁRSASÁG TÖRTÉNETÉHEZ - Bálint Ferenc: A gyulai városi direktórium története / 152–163. o.

- 154 ­Ugyanitt Eisele András szociáldemokrata párttag felszólalás­bán követeli a népellenes Dr. Lovich űdön polgármester és há­rom másik főtisztviselő eltávolítását állásukból, ami a nép­hangulat hatására meg is történik./4/ A Nemzeti Tanács a 43-as párti Dr.Berényi Ármin ügy­védet választotta meg elnökének, de az elnöki tanácsban és 4 albizottságban a többségben levő polgári pártok jelöltjei mellett helyet kaptak a Szociáldemokrata Párt vezető tagjai: Martos Manó, 3arát István, Dundler Károly, M.Szabó István, Somogyi Imre is. A Nemzeti Tanács az elmenekült polgármes­ter helyére Dr.Schriffert Ferencet állitotta be "polgármes­teri népbiztos" cimmel, rendőrfőkapitányi népbiztosnak So­mogyi Imrét, közélelmezési népbiztosnak Dundler Károlyt, főszámvevői népbiztosnak Sal Istvánt nevezte ki. Ugyanekkor megalakították a nemzetőrséget is, amelynek élén a katona­ság által választott Katonatanács állott. Gyulán az 1918-as polgári forradalom jellegét, ha­ladását a proletárforradalom felé, a Nemze + i Tanácsban és. a városi igazgatásban helyet kapott emlitet-f- szociáldemok­rata vezetők ha+ározták meg. Ok voltak azok, akik a soroza­tosan rendeze f t népgyűléseken élesztették a forradalom tü­zét s igy annak ellenére, hogy Gyulán nem alakult meg a Kommunisták Magyarországi Pártjának szervezete, - a kommu­nista eszmék is ismertté váltak, különösen az erősen balol­dali Dundler és Somogyi beszédei következtében. - A polgári pártok gyors szervezkedésbe kezdtek, hogy megakadályozzák a forradalmi hangulat terjedését, és egymásután alakult meg a Polgári Radikális Párt, a Keresztény Szocialista Párt és a Kisgazda Párt helyi szervezetei a már meglévő 48-as párt mellett, - de nem tudnak fékezően hatni a Nemzeti Tanács és a tömegek balfelá tolódására. Bizonyitja ezt az a tény, hogy a december 26-án tartott népgyűlés után a Nemzeti Ta­nácsot uj szociáldemokrata és Károlyi-párti +agokkal egé­szítették ki és a Nemzeti Tanács társelnöke Martos Manó le'tt. - Ettől kezdve még inkább erősödik a forradalmi han­gulat, amelyet a hazatérő katonák agitációja, Somogyi Imre hirlapi cikkei ás népgyűlési beszédei, Dundler Károly, Ki­szel Antal ás Martos Manó felszólalásai állandóan élesz f e­nek./5/ Az 1919. évi 8. néptörvény alapján március 4-én megalakult Néptanács, - a hivatalból tagokat kivéve, - több­ságében már baloldali szocialistákból állott. A Szociálde­mokrata Párt által március 15-án rendezett népgyűlés, ame­lyen Gyulán soha nem látot-i- tömegek vettek részt, vörös ás nemzeti zászlók alatt, nagy lelkesedéssel fogadta a szónokok beszédeit és Somogyi Imre ünnepi versét, amelyben "jogo f , igazságot,... uj rendet követelt minden pro le + árnak."

Next

/
Oldalképek
Tartalom