Levéltári Szemle, 19. (1969)
Levéltári Szemle, 19. (1969) 1. szám - FORRÁSOK ÉS TANULMÁNYOK A MAGYAR TANÁCSKÖZTÁRSASÁG TÖRTÉNETÉHEZ - Bálint Ferenc: A gyulai városi direktórium története / 152–163. o.
- 152 Bálint Ferenc: A GYULAI VÁROSI DIREKTÓRIUM TÖRTENETE A város poli+ikai és társadalmi helyzete, A polgári demokratikus forradalom Gyulán Gyula város nem tartozott Békés megye forradalmi multu helységei közé. A múlt század végén Orosházán és a szomszédos Békéscsabán véres tüntetésekben megnyilvánuló elégedetlenség, amely az agrárproletáriátust eltöltötte, Gyulán nem mutatkozott meg távolról sem ilyen éles formában. Az 1903-1904 években itt lefolyt ipari sztrájkok idején sem voltak tüntetések, és az 1904-es épitőipari munkássztrájk is, annak ellenére, hogy 400 munkás határozott fellépése volt, viszonylag békésen zajlott le. Mindez nem jelenti azt, hogy Gyula társadalmát nem feszitették azok az erők, amelyek a többi városban nyil f an felszinre törtek, de megállapíthatjuk, hogy azok nem jelentkeztek olyan élesen és határozottan, mint másutt. Ennek magyarázatát a város lakosságának társadalmi rétegeződésében találhatjuk meg. A 22 ezer lakosú alföldi kisváros, amely századok óta a megyeszékhely szerepét töltötte be, viszonylag nagyszámú olyan lakossal rendelkezett, akike-tnem fenyegetett az állandó nyomor és létbizonytalanság. 9200 főnyi kereső lakosságából 526 fő közszolgálati alkalmazott ás szabadfoglalkozású volt, jelentős számú, - 1909 fő, - önálló kisbirtokos és bérlő élt a városban, a kereskedelem, közlekedés és véderő pedig 742 főnek adott megélhetést. Jelentős rétegét- képezték a város lakosságának az iparosok. A 782 önálló iparos 1496 segédet és tanoncot foglalkoztatott, akiknek megélhetését viszonylag biztosítottnak tekinthetjük. A mezőgazdasági munkások száma 1715, akikhez még 313 - napszámos foglalkozásút számitva, összesen tehát 2023 olyan dolgozó volt, akik alkalmi munkával keresték kenyerüket. A mezőgazdasági munkások 1/4-ének azonban saját háza volt s nagyrészük az év egész folyamán foglalkozást kapott a környező uradalmakban, va^y napszámos, illetve felesmunkásként azoknál a tisztviselő, vagy iparos föld, vagy szőlő tulajdonosoknál, akik nagy számban éltek a városban./!/