Levéltári Szemle, 19. (1969)

Levéltári Szemle, 19. (1969) 1. szám - FORRÁSOK ÉS TANULMÁNYOK A MAGYAR TANÁCSKÖZTÁRSASÁG TÖRTÉNETÉHEZ - Kiss Mária: Szombathely város tanácsának intézőbizottsága a Tanácsköztársaság idején / 144–151. o.

- 150 ­tartalmából arra a következtetésre juthatunk, hogy az Inté­zőbizottságnak és a Direktóriumnak lehetett az emiitett irattáron kivül még egy külön - talán elnökinek nevezett ­irattára is, ahol a. bizalmas természetű ügyeket helyezték el. Megerősiti feltevésünket az a tény is, hogy a Direktó­rium és az Intézőbizottság is levelez a polgármesteri hiva­tallal egyes ügyek elintézésekor. Bár a fondképző szerv nevében és funkciójában válto­zás következett be 1919. márciusában, a regisztratura maradt a régiben. Az iratokat továbbra is kutfos, alapszámos rend­szerben helyezték el, igy tehát a fondon belül nem különít­hető el a Tanácsköztársaság idején ás az ezt megelőző, vala­mint 1919. augusztusa után keletkezett iratok tömege. Az ik­tatóban 5770-13.090 iktatószámú ügyiratok keletkeztek a ta­nácshatalom ideje alatt. Az iratok egy részét, amelyeket a Direktóriumhoz cí­meztek, elintézés végett áttették az Intézőbizottsághoz. Saj­nos, az iratokon nem tüntették fel, hogy milyen indoklással küldték tovább. Több esetben találkozunk az ügyintézés során olyan esettel is, hogy egy és ugyanazon ügyet & Direktórium és az Intézőbizottság is intézett. /Pl. az iskolák, kórházak számadásánál fordult elő, hogy az ügy elvi részét a Direktó­rium intézte, a számlákat azonban az Intézőbizottság nevében irták alá. Az ügy intézésének egyes fázisaiban élesen elkülö­nül a Direktórium ás az Intézőbizottság intézkedése. Az Intézőbizottság nevében kiadott iratokat általá­ban a Direktórium egyik tagja irta alá, mellette másik alá­íróként a városi aljegyző is szerepel. Illetmény kiutalásá­nál a Direktórium tagjának neve mellett a főszámvevő nevét olvashatjuk. Jegyzőkönyvek felvételénél a hely megnevezésé­nél és az iktatóbélyegzőn a polgármesteri hivatal neve szere­pel. Az iktatókönyvet a régi polgármesteri hivatali gya­korlatnak megfelelően a proletárdiktatúra alatt is minden nap délután két órakor az iktatás befejezése után lezárták. Le­zárás után az iktatókönyvet a polgármester mint hivatalveze­tő aláirta, de elég gyakran olvashatjuk Takács Ferencnek, a Direktórium tagjának a nevét is az egyes lezárások után. Az Intézőbizottság tevékenyságét gyakorlatilag augusztus 6-án fejezte be. Augusztus 5-én mág uj várospa­rancsnokot nevezett ki Gombás József személyében a távozó dr. Fodor Antal helyett./16/ A Tanácsköztársaság bukása után az Intézőbizottság határozatai, intézkedései érvényüket vesztették. Tagjai for­radalmi tevékenységükért börtönbe, internálótáborba kerültek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom