Levéltári Szemle, 19. (1969)
Levéltári Szemle, 19. (1969) 1. szám - FORRÁSOK ÉS TANULMÁNYOK A MAGYAR TANÁCSKÖZTÁRSASÁG TÖRTÉNETÉHEZ - Lengyel Alfréd: Győr város és vármegye direktóriumának (intézőbizottságának) iratai / 133–141. o.
- 137 A második ás harmadik fond együttesen öt iratcsomónyi terjedelemben foglalja magába az állandó jelleggel megválasztott Direktórium, ill. /július 12-»től kezdődően/ a Munkástanácsi Intézőbizottság iratanyagát. A két fond,amely eredetileg a polgármesteri elnöki regisztraturában volt, irattári szempontból - mint már érint ettük - nem érzékelteti az időközben bekövetkezett hatásköri változást, mivel a Direktórium egyik tagja vette át az Intézőbizottság elnöki tisztségét és igy az anyagot a direktóriumi irattár egyenes folytatásaként kezelték. Használhat óságá + 2 iktstókönyv és 1 mutató segiti elo, bár az utóbbi eléggé hézagosan tünteti fel a helytörténeti és politikai szempontból egyaránt nagyon értékes irattár gazdagságát. A két fond helyenként hiányos. Az iktatmányokat több esetben /másolati példány készitése helyett/ felsőbb szervekhez felterjesztették, ami gyakorlatilag azt eredményezte, hogy csak az előadói iveken olvasható elintézés fogalmazványának a szövegét találjuk az iratok között. Ettől a negativumtól eltekintve azonban, ez a pótolhatatlan anyag adja a további hetek és hónapok eseményeinek hiteles keresztmetszetét, érzékeltetve egyúttal azt is, hogy a Tanácsköztársaság győri szerveinek /Direktóriumának, Intézőbizottságának/ intézkedési köre milyen sokrétű, működése az adott körülményekhez és lehetőségekhez mérten, mennyire volt sikeres. Szék a tények tükröződnek az időben egymást követő anyag mindegyik részében, eltekintve attól a néhány ügydarabtól, amelyek az augusztus 1-6 közötti időből származnak. Az utóbbiak azonban csak irattárilag tartoznak a harmadik fondhoz /a folytatólagos iktatás következtében/, tulajdonképpen már a Peidl-féle szakszervezeti kormány utasításait, értesítéseit tartalmazzák, valamint olyan hivatali lemondásokat, személyi, közellátási ügyeket, amelyek megkésve kerültek iktatásra. A források értéke alapján - e két fondból - nagyon sok iratra lehet a figyelmet felhívni. Politikai ügyek: április 17-én Koroncó községből ellenforradalmi előkészületekről érkezett jelentés, a Direktórium azonnal intézkedett ezek felszámolása érdekében; néhány nappal később rendelet jelent meg a túszok begyűjtéséről; április 23-án a Komárom megyei Direktórium 300 főnyi megbízható proletárcsoport toborzását kérte /ez az alakulat vett részt a május elsejei tragikus kimenetelű akcióban/; intézkedés a fegyverviselési engedélyek megszüntetésére és vagongyári elvtársaknak bizalmi helyekre való kivezénylésére; értesülések beszerzése a fehérgárdisták által elkövetett erőszakosságokról, kegyetlenkedésekről; a Direktórium utasitást adott a püspökvár átkutatására; érdemtelenné vált paraszttanácsok elmozdítása ügyében intézkedés; szigorú rendelkezések a rémhírterjesztések megakadályozására; szocialista propaganda