Levéltári Szemle, 18. (1968)

Levéltári Szemle, 18. (1968) 3. szám - LEVÉLTÁRAINK ÉLETÉBŐL - Puskás Attila: A szekszárdi levéltár első esztendeje a tanácsi irányítás alatt / 630–643. o.

- 641 ­kötetet egy közösen alkotott munkaközösség válogatja. Együtt adtunk közre 50 éves eseménynaptár't, bibliográfiát és levél­tári útmutatót is. Á Pártarchívum vezetőjével állandó kapcsolatunk van, a fenti munkaközösségben resztvesz, helyi jellegű publiká­ciónkat lektorálja, segiti. A Hazafias Népfront megyei bizottságával a Helytör­téneti MzőTFi^göTTTeTeszTül realizálódik kapcsolatunk. A megyei titkár', Csajbók Kálmán, történelemtanár', a Ht3 elnö­ke. E kapcsolattal mindkét szerv részére kölcsönösen előnyö­sen tudunk dolgozni. A Szakszervezet megyei bizottsága a "tanácsositás" fo­lyamatával élénken foglalkozott, bizottsági ülésen beszámol­tatott, erről a Közalkalmazott-ban hosszabb tudósitás is je­lent meg. Tudomásom szerint a levéltári dolgozók munkafelvé­teleivel megyei szinten is foglalkoznak továbbra is. A helyi sajtóban, a Tolna megyei Uépujság-ban 1967. szeptembereben indult meg a "Megyénk levéltárából" c, havon­ta egyszer megjelenő rovat. Ezen felül több Írásom jelent meg, az 50 éves évfordulókkel kapcsolatban aznapnak megfelelően rendszeres megemlékezéseket kértek és kérnek. Igen sokat és pozitiven foglalkozik az újság a Levéltár kincseivel, helyze­tével, a tanulmánykötettel, valamint rendszeresen közöl híre­ket a Ht3 munkájáról, szervezéséről. Két újságíró tagja a Ht3 Intéző 3izottságának. A levéltári szervekkel igyekszem az együttműködést fo­kozni. Legutóbb az Országos Levéltárban és a Pest megyei Le­véltárban fogadtak bennünket igazán munkatársi szeretettel; jó kapcsolatot tartunk fenn a Zala megyei Levéltárral és ezt a kört - viszonosság reményében - a jövő esztendőben bővíte­ni kívánom. xxx Fentiekben kívántam számot adni a szekszárdi levéltár helyzetéről. Mind az egész területi levéltári hálózatot^érin­tő átszervezés, mind pedig az igazgató személyében történt vál­tozás, mind pedig a helytörténet iránti fellendült érdeklődés

Next

/
Oldalképek
Tartalom