Levéltári Szemle, 18. (1968)

Levéltári Szemle, 18. (1968) 2. szám - FIGYELŐ - Káposztás István: Az országos hatáskörű szerveknél folyó selejtezésekkel kapcsolatos tapasztalatokról / 533–537. o.

- 534 ­megoldását vette tervbe. A szervek egységes állami ügyinté­zésének kidolgozását az Intézet más tudományos intézetekkel karöltve végzi. 1967-ben az Intézet munkatársai elkezdték a minisz­tériumok, országos hatáskörű szervek közigazgatási dokumen­tumanyagának a tanulmányozását, azzal a céllal, hogy a ké­sőbbiek során tudományosan kidolgozzák a közigazgatási struk­túrában legkülönbözőbb módon és formában elhelyezkedő szer­vek által termelt iratok alapvető kategóriái létrehozásának elveit, természetesen figyelembe véve azt, hogy a közigaz­gatásban található szervek felépitése, jellege eltérő* min­den szervnek megvannak a. maga specifikus tulajdonságai, ame­lyek tükröződnek a működés során keletkezett iratanyagban is,, Igen fontos feladat a közigazgatási dokumentáció kia­lakítása (szöveg, nyelvezet, forma stb.)»annak módszereinek, elveinek a kidolgozása. Különböző altémák foglalkoznak majd az iratforgalom rendszerének a kérdéseivel, azaz az ügyintézés során végbe­ment folyamatokkal. Igen fontos irattani téma, amellyel fog­lalkozik az Intézet: a területi és helyi tanácsok ügyintézé­sének a racionalizálása. Ebből a célból különböző nomenkla­túrákat készitenek. Az iratselejtezés terén két központi probléma megoldá­sát jelölték ki 1967-1970-re. Az egyiket igy nevezhetnénk "A Szovjetunió hivatalai, intézményei, vállalatai tevékenysége során keletkezett iratoknak állami megőrzésre történő kivá­logatása." A cél az, hogy a levéltárakba kerülő minimális mennyiségű anyagból maximális tájékoztatást tudjanak adni. Természetesen ennek során egyaránt figyelembe kell venni a tudományos és az ügyviteli fontosságot. Ennek a problémakörnek a megoldásával három téma is foglalkozik. Az egyik feldolgozza a szovjet levéltári intéz­ményeknek (Nagy Októberi Porradalom Központ4. Állami Levéltá­ra, a. Szovjet unió Népgazdaságának Központi Állami Levéltára) az irat selejtezés és iratválogatás terén szerzett gyakorlati én elméleti tapasztalatait. 1970-re ezzel kapcsolatban egy monográfiát szándékoznak megjelentetni. A másik téma azzal foglakozik, hogy milyen fontosabb kritériumok alapján kell kiválogatni levéltári megőrzésre az iratokat általában. A harmadik téma kidolgozza a levéltári megőrzésre érdemes, un. ismétlődő tartalmú dokumentumfajták kiválogatásának a kérdé­sét •

Next

/
Oldalképek
Tartalom