Levéltári Szemle, 18. (1968)
Levéltári Szemle, 18. (1968) 2. szám - Dancs Istvánné: Az Országos Levéltár Népi Demokratikus Kori Igazságügyi Levéltára / 333–341. o.
- 339 ~ Feladata kettős volt: 1*) a fiatalkorú bűnözők utógondozása és felügyelete, ennek érdekében társadalmi mozgalom szervezése és irányítása; 2.) a fiatalkorúak ügyeire vonatkozó törvények, törvényhozások ügyében javaslattétel az igazságügyminiszterhez. A fogházakból és nevelőintézetekből szabadult fiatalok két évig álltak a Felügyelő Hatóság pártfogása alatt* A felszabadulás után a Hatóság azonnal (1945 febr.) megkezdte működését*. Bár szervezetére és működésére nem hoztak uj jogszabályt, mégis az uj társadalmi viszonyoknak megfelelően az emiitett 27400/1909 IM sz. rendelet is uj tartalmat kapott. A Hatóság a felszabadulás után ugyanis már nemcsak az emiitett rendeletekben foglaltakkal* hanem minden olyan szociális, kriminalpedagogiai es börtönügyi ténykedéssel is foglalkozott (pl. fogházmisszió), amely mind a köztörvényi-, mind a politikai bűncselekményeket elkövetett, vagy ilyen bűnözés veszélyének kitett fiatalkorúak ügyeiben a birói Ítélkezésen és a büntetésvégrehajt ásón kivül felmerült* A Felügyelő Hatóság ezirányu jelentős munkáját a háború utáni évekre vonatkozóan az elnöki anyag és az általános iratok hűen tükrözik* Az itt végzett munka arányairól és nehézségeiről több elnöki jelentésben is szó esik; ezek között az 1947 El* VII/A/1 sz. jelentésben a következőket olvashatjuk: "Irattárunk és gondozottjainkra vonatkozó összes adataink megsemmisülése folytán (Ti. a Clotild utcában székeltek és-az épület felrobbant) igen nehéz volt ármunka beindítása. Védenceink az egész ország területén szétszóródtak, s csak emlékezetünkre voltunk utalva, hogy az 1944* évben gondozásunkban állt cca. 2200 gyermeket felkutassuk* helyzetét kivizsgáljuk, s amennyiben szükségesnek látszik* segítségére siessünk". A hatóság 15-18 éves korig gondozta a kriminalitás veszélyének kitett fiatalokat. Iratai a Népjóléti Minisztérium Gyermekvédelmi Főosztályának (2) iratai rendezése során kerültek elő. Töredékesek, hiányosak.