Levéltári Szemle, 17. (1967)

Levéltári Szemle, 17. (1967) 3. szám - AZ IRATTÁRI MUNKA KÉRDÉSEI - Romhányi Emil: A magyar közigazgatási számrendszer iratkezelési hibái a községi ügyintézésben / 871–880. o.

- 8?4 egy keresett ügy a rovatos iktatókartonon hányadik sorszám alatt ta­lálható. /Például a vecsési községi általános iskola dologi ügyei, a 12-es rendszámú kartonon az l-es sorszámot foglalták le. Megjelenési forma: 12-1. Az ügyiratok iktatása a négy alszámra tagolt ugynyilvántarto lapon tör­tént, ahol az ügyirat megkapta azt a jelzőszámot, ami megmutatta, hogy a vecsési ált. iskola tüzelő ellátása a 12~l-es számnak hányadik al­számán nyert iktatást. Ha történetesen az iskolának már két izbeti volt hasonló ügyben iktatott irata, akkor az emiitett irat a 12-1/3 számot kapta. Ez már a teljes iktatószám volt és e háromrészből ösz­szetett szám utáü kellett feltüntetni az irat keletkezésének évszá­mát is: 12^1/3-1949.^' > A gyakorlatban azonban az ügyiratokra vezetett számok alapján sokszor csak jelentős időt igénylő'nyomozás után sikerült kideriteni az e­gyes iratok hovatartozását. A hibák felsorolását azzal kezdeném, hogy már a kartonok használatba vétele is igen sok község iratkeze­lésében szabálytalan volt, mert nem a négy rovatra beosztott'ikta­tókartont használták, hanem a rovatolás nélküli vezérkartont. Ez a szabálytalanság arra csábitotta az iratkezelőket, hogy nem az elő­irás szerinti négy iratot iktatták egy sorszám alatt, hanem gátlás nélkül annyit, amennyi oda beirható volt. Eleinte még minden uj iktatást alszámmal is megjelöltek - helytele­nül hat alszámot is egy rovatban -, később már nyilván belefáradtak az ügyiratoknak alszámokkal való megkülönböztető jelölésébe és az iktató kartonra is csak az iratok érkezési ideje került bevezetés­re. Az iratok mozgását - kinél, merre található - a legtöbb község kar­tonján nem jelezték, ezért ha az ügyirat nem került irattárba, el­veszettnek tekinthető. Már az első rendszám, a 00, alkotmány, közjog, államigazgatás tár­gyú karton buktatót állított a községi iratkezelők nagy része elé. Az ide iktatandó iratokon túlmenően vegyesen találunk itt nem ide tartozókat, pl.: pénzátutalás /előirás szerinti rendszáma: 60/ betegellátás /előirás szerinti rendszáma: 34/ betegbiztosítás /előirás szerinti rendszáma: 35/ gyámügy /előirás szerinti rendszáma: 51/ Szeretném felhivni a figyelmet az igen megtévesztő párhuzamos, sőt többszörösen egyforma megjelenésű, de nem egyforma tárgyú rendszá­mok alkalmazására, amikor egy községnél a túloldalon ismertetett megoldásokkal találkozunk:

Next

/
Oldalképek
Tartalom