Levéltári Szemle, 17. (1967)

Levéltári Szemle, 17. (1967) 3. szám - TÖRTÉNETI ADATTÁR - Fábián István–Fábián Istvánné: A bajai járás községeinek áttekintő helyzetképe 1944/45-ben: tanulmány és dokumentumgyűjtemény / 653–720. o.

kus voltát, a nincstelenekből alakult földigénylő bizottság pedig az osztályérdek érvényesülését biztosította. A földreformról kialakuló kép teljességéhez hozzátartozik a vármegye alispánjának a belügyminiszterhez intézett 1945. november 27-i jelen­tése. Ebben a megye községeinek háztartási helyzetjelentéseit olvas­hatjuk,, a földreform végrehajtásának tükrében vizsgálva. A földreform járás 9 községében "az önkormányzati testületek vagyoni viszonyait", illetve "háztartási helyzetét" nem érintette jelentős mértékben, 3 községben pedig átmeneti nehézségeket okozott. A nehézségek ebben a 3 községben /Bácsbokod, Csávoly, Dávod/ abból adódtak, hogy a közsé­gi összterülethez viszonyítva jelentős mennyiségű földet osztottak ki, ami az adófizetésben átmeneti zavarokat okozott: a régi tulajdo­nosok már nem, az újonnan földhöz juttatottak pedig még nem fizették az adót. /48/ A földhöz juttatott szegényparasztság várakozáson felüli erőfeszítés­sel fogott neki a tavaszi mezőgazdasági munkáknak. A lendületes munka nemcsak a földreform elvi-gyakorlati ellenségeit némitotta el, hanem a jószándéku kétkedőket is megnyugtathatta. Barcsai alispán, aki a vármegyei közigazgatás újjászervezésében tudatosan aktiv szerepet ját­szott és intézkedéseiben széleskörű áttekintőképességről tett tanúsá­got, 194-5. március 24-én Petrovszkij őrnagy kérésére Írásban fejtette ki nézeteit a földreform várható akadályairól. Novemberben viszont már arról számolhatott be a belügyminiszternek, hogy a földreformot a vármegyében sikeresen végrehajtották. /49/ Végül az igazoló bizottságok munkájának ismertetésére térünk át. A fő­ispán 1945. július 20-án szólitotta fel a megye területén működő iga­zoló bizottságokat, hogy adjanak számot az állami, megyei, járási és községi közigazgatási alkalmazottakkal szemben lefolytatott igazolási eljársaikról. /5Q/ A bajai járásban tevékenykedő III. sz. Igazoló Bi­zottság működését a következő összefoglaló adatok mutatják: 1945. július 15-i állapot Az Igazoló Bizottság összetétele: elnök cipész a szakszervezet küldötte 5 tag 2 asztalos MKP és SZDP küldöttek 2 földmives FKgP és NPP küldöttek 1 kereskedő PDP küldötte 1 jogász ügyvéd párton kivüli Kimutatás az Igazoló Bizottság működéséről : igazolás alá vont közalkalmazottak száma: 358 igazolás során megyhagyottak száma: 356 állásuktól megfosztottak száma: 2 népügyészségnek átadottak száma: 2

Next

/
Oldalképek
Tartalom