Levéltári Szemle, 16. (1966)
Levéltári Szemle, 16. (1966) 1. szám - TÖRTÉNETI ADATTÁR - Komjáthy Miklós: A közös minisztertanács a világháború korában: irattani és forrástani megjegyzések / 43–114. o.
r 90 Ezzel szemben, emlékirataiban mint tudjuk, ugy adta elő a dolgot, hogy a német főhadiszálláson nem tudtak megegyezésre jutni* íme, a két történeti alaphelyzetből adódó különbségek ugyanannak az eseménynek előadásában! A cselekvő, konkrét célok megvalósítására törő külügyminiszter a német államférfiakkal folytatott tárgyalásairól ugy számol be, hogy diplomáciai útja minisztertársai előtt sikeresnek lássék, s hogy azok a beállítás nyomán megnyugodjanak,, vagy legalább valamivel kisebbnek tűnjék előttük az olasz beavatkozás veszélye. Nem vitás, hogy mindkét beállítás szubjektív• Az is. amelyet az események sodrában és az is, amelyet a történelem színpadáról lelépve fogalmazott meg Burián. Mindkettő az önigazolás szándékával íródott* Mindkettő a valóság rekonstrukcióján tul, sőt talán annál inkább a referáló miniszter lelki alkatának, politikai szemléletének, e szemlélete módosulásának ismeretéhez ad támpontokat* A memoár, a tényekre, legalábbis azokban a formájukban, ahogy a külügyminiszter fejében tükröződtek, tisztább és erősebb fényt vet, amely még a minisztertanácsi expozé stiláris^ tárgynélküli fátyla mögé is bevilágít* /A memoárnak az a formulája, hogy Burián és a németek nem tudták egymást meggyőzni* valószerűbben hangzik a minisztertanácsi beszámolónak szándékosan optimista beállításánál, hogy az osztrák-magyar külügyminiszter végülis beláttatta a németekkel álláspontjuk helytelenségét,/ A forrásösszehasonlitás a forráskritikai műveleten, a forráskritika elsődleges célján, a kútfő megbízhatóságának meghatározásán tul, hogy ugy "-mondjam, maga is adattermelő forrássá válhatik, amely az alapforrásokból nyert képbe uj színeket és uj vonásokat vihet. A mi esetünkben például az egybevetés más forrásokból ismeretlen oldaláról világítja meg Buriánt és Czernint.^""* 36 Mindazt, amit a fentebbi sorok a közös minisztertanácsi jegyzőkönyvekkel kapcsolatban elmondottak, csupán megvillantották a forráskritika néhány problémáját. A magyar/ irattani kutatások még gyerekcipőben járnak s a magyar irattani vizsgálatok hiányát a nemzetközi irattan megállapításai sem pótolják a magyar kutató számára. Legalábbis nem oly mértékig, hogy megállapításaira a vizsgált iratféleség forráskritikáját építhetné. Mindaddig, amig az egyes iratfajták genezisét nem követjük nyomon az irodák falain tul, mégpedig nemcsak egyegy iratét, hanem az újkori irattermelés valamennyi, jelentősebb dokumentumáét, forráskritikánk csupán az iratok formális hitelére nézve tud kielégítő választ adni. Az iratgenetikának mindenképpen messzebb kell tekintenie, s ha ez sikerül s vizsgálódásaiban megtalálja és fel is tudja fejteni a szálakat, amelyek a különböző iratfajtákat a maguk korának sajátos viszonyaihoz fűzik, akkor az iratok érdemi elbírálását , belső hitelének megállapítását már objektívebb alapon kísérelheti meg.3oo
