Levéltári Szemle, 16. (1966)

Levéltári Szemle, 16. (1966) 3. szám - A LEVÉLTÁRI MUNKA KÉRDÉSEI - Bogdán István: A levéltár és az adatszolgáltatás / 603–614. o.

- 609 * szintje, terminológiája, módszere egyenetlen, nem összehangolt, és természetesen érezteti hatását a szubjektív elem, a hajdani irattáros is, annyira, hogy pl. a mutatózó irnok távollétét, /szabadságát/ nemcsak az eltérő kézírásból- lehet megállapítani,,. RendkivUl időrabló, nagy lürelmet és figyelmet kivan a kutatás. Kézenfekvő a gondolat, hogy ezen valahogy változtatni kellene. A leirás /segédlet/ ezen nem segíthet*,A levéltárosok ezért a tárgyi'rendezés gondolatával kacérkodnak* Csak azt ne! Sokkal célravezetőbb lenne pl. a legegyszerűbb adatszolgáltató módszer: a katalogizálás alkalmazása, az is a legegyszerűbb módon. A mutatókönyvek bejegyzései kitűnően olvashatók* A levéltárosok kézírásához szokott gépirő problémamentesen, folyamatosán, fáradtság nélkül olvasni tudja, - Gépeitessék le e bejegyzéseket több példányban cédulákra, egy levéltáros folyamatosan nézze át a cédulákat, azonosítsa a terminológiát /esetleg fordítsa magyarra/, jelölje ki a rendszavakat, és sorol** ják'egységes rendbe a cédulákat, esetleg különválasztva az adattarto** mányt név /személy, intézmény, hely/,és tárgy - sőt, ha szükséges: * idő ** "katalógusokra", * Hetek kutatását órákra csökkenthetnénk* A példa világosan érzékeltetheti a két módszer közötti különbséget. Az adatszolgáltató módszer döntő fölénye nem lehet vitás..Természetesen az sem, hogy ez munkaidőt jelent. Kiszámítható, mennyit* Összehasonlítási alapot azonban csak akkor adna, ha ezt a sorozatot tárgyilag rendeznék* A jelenlegi helyzetben a jelentős hibaszázaléku és nagyon nehézkes használhatóság /végső fokon a megőrzés/ áll szembe a szinte hibaszázalék nélküli és majd azonnali használhatósággal /vagyis az adatszolgáltatással/* Amennyiben viszont tárgyilag rendeznék Zárni rendkivül helytelen lenne/, komoly munkát csak ugy végezhetnének, ha '' a rendezés előtt minden iratot kicéduláznának a tárgyi csoportok kijelölése és az iratok elosztása érdekében,* Tehát majd ugyanannyi munkát kellene elvégezni, mint az előbb. Az erre és az emiitett "katalogizálásra" fordítandó munkaidők különbsége viszont jelentéktelen lenne. - A tárgyi rendezésnek egy lát szólagos előnye van: könnyebb az iratok kiemelése, a kutatószolgálat, de csak akkor, ha a kutató véletlenül éppen a tárgyi rendezés alapjául szolgáló tárgyat kutatja, ellenkező esetben nem, és ráadásnak ottmaradt az emiitett adatszolgáltatási elégtelenség is* Feltehetjük a kérdést,, hogy a példától függetlenül - mert ez egy. speciális esetre vonatkozott - alkalmazható-e a katalogizálás módsze- •" re a levéltári területen? - A végleges válasz előtt több, kiegészítő kérdést kell tisztáznunk. Mit katalogizáljunk? Az annotált folyóiratcikk analógiájára az irat egyedet? Nem vitás, vannak olyan levéltári sorozatok, amelyeknél ez látszana célszerű megoldásnak /pl* a kancelláriai anyaghoz hasonló sorozatok, vagy a Mohács előtti gyűjtemény/. Az irategyed "katalogizálása" esetében a kutatás pályarendje a következő lenne: LEVÉLTÁROS ——"KATALÓGUS" —IRAT ——ADAT.