Levéltári Szemle, 16. (1966)

Levéltári Szemle, 16. (1966) 2. szám - TÖRTÉNETI ADATTÁR - Lengyel Alfréd: Moson vármegye levéltárának története / 340–374. o.

- 34-3 időszakban, még nem lehet utalásokat találni. Legvalószínűbb, hogy a szekrényekben, állványokon/ esetleg ládákban is/ tárolt irat- és könyvanyag a megyeháza céljaira használt bérelt épüle: jegyzői, valamint kancelláriai hivatalhelyiségében, folyosóin talált ideiglenes elhelyezésre, meglehetősen szétszórt állapotban. Amig a Pozsonyba mentett legértékesebb anyag nem került viszsza Óvárra, ez a megoldás is nagyjából megfelelt a céloknak. A szatmári békekötés után azonban a vármegye természetesen mindjárt akcióba lépett, hogy megmaradt legfontosabb dokumentumai mielőbb rendelkezésre álljanak. A közgyűlés felhatalmazása alapján az alispán már az 1712-es esztendő elején kiadta az utasitást, hogy a káptalantól ekkor már a pozsonyi nádori épületbe átvitt Mosón megyei irományokat Zichy Ferenc szolgabiró hozassa vissza a megye székhelyére.!^ Az anyagelhelyezés és a biztonságosabb tárolás gondjai ettől kezdve már komolyabb problémát okoztak a megyehatóságnak. Az iratok tényleges hazakerüléséről ugyan hallgat a krónika, de egyik-másik későbbi intézkedésből, helyzet-jelentésből arra lehet következtetni, hogy a többször sürgetett szállítmány végül is beérkezhetett.- Amikor 1717-ben a Királyi Udvari Kancellária megyénkint felkérte mindazoknak a szabályrendeleteknek /satutuniok*nak/ a jegyzékét, amelyek az egyes hatósági körzeteken belül a múltban életbe léptek, Mosón vármegye közgyűlése olyan értelmű határozatot hozott, hogy "a nagy rendetlenségben lévő levelestári irományok" átvizsgálása után, egy külön e célra /150 Ft,fizetés fejében/ felfogadott személy készitse el a felterjesztendő részletes lajstromot,15 - Az anyag rendezetlenségére utaló megjegyzés alapján feltehető, hogy a Pozsonyból visszaérkezett dokumentumok keveredtek - hely hiányában - az ujabb irományokkal és igy állott elő az archivum kifogásolt áttekinthetetlensége. Néhány évvel később egyébként fontos lépést jelentett az 1723. évi LXXIII. törvénycikk végrehajtása, amely az összes comitatusok kötelességévé tette, hogy a közgyűlések és Ítélőszékek tartására alkalmas székházakról gondoskodjanak éspedig olyan befogadó képességű épületekről, amelyek egyúttal az archivum- és rabelhelyezés kérdését is meg tudják oldani.*" - Ez a törvényes rendelkezés ugyanis a levéltárügy jövőbeni alakulása szempontjából már lehetőségeket biztosított a fejlődés további kibontakozására, bár nem vitás, hogy a vármegyék enn^Jt ellenére is egyre huzták-halasztották /Mosón megye is csak 15 év múlva tett lépéseket/ a székház vételére, vagy építésére irányuló intézkedéseket. Talán ezekkel a fejleményekkel összefüggésben indított ujabb és ujabb akciókat az alispán az elkallódott, illetve szerte-széjjel hurcolt középkori oklevelek hollétének felderítésére. A kezdeményezés azonban, ugy látszik, nem sok eredménnyel járhatott, mivel az 1725-ben megtartott egyik közgyűlés határozatilag kimondotta, hogy "a leveles tárat illető legrégibb irományokat és okleveleket az elmúlt török háború alkalmával elemésztetteknek kell tekinteni." 17 A főjegyzői tisztségben ekkor már Trummer János volt nótárius működött, akinek tevékenységéről inkább olyan vonatkozásokban lehet támpontokat nyerni az egykorú anyagból, hogy saját magát igen jól tudta ad-