Levéltári Szemle, 16. (1966)
Levéltári Szemle, 16. (1966) 2. szám - TÖRTÉNETI ADATTÁR - Farkas Gábor: Fehér megye és Székesfehérvár város közigazgatása 1944. március 19-től 1945 végéig / 307–340. o.
- 325 Mezősszentgyörgy azokhoz a községekhez tartozott, ahol nem volt elöljáróság a felszabadulás napjaiban. Ezért a falu ügyeinek intézését Ercsi községhez hasonlóan itt is ötös tanácsra, direktóriumra bízták, amelynek tagjai 1 pap, 1 tanitó, 1 földmunkás, 1 cipész és 1 kereskedő volt, A közlekedési nehézségek miatt a falu elzártan élt néhány hétig, de demokratikus intézkedéseket ennek ellenére foganatosítottak. Az ötös tanácsnak pl. a földosztás hirét három kommunista vitte meg. A Nemzeti Bizottság megalakulását is hasonlóan hirből hallották. A népi szerveket létrehozták, a földet pedig a hir vétele utáni 1 hét alatt kiosztották. A Nemzeti Bizottság irányította a falu politikai életét, ahol a kommunistáknak a szegényparaszti és ujgazda többséget sikerült biztositani, és ezzel együtt a politikai vonalvezetést is megszerezni. Az ujgazdák hatalmának megerősödéséig azonban éles harc folyt a bizottságon belül, amely elsősorban gazdasági téren jelentkezett. A földosztással a gazdatársadalom egyetértett, bár a gazdag parasztok nem hittek annak komolyságában. Különösen a volt napszámos réteg elveszítését fájlalták. Ezért a Nemzeti Bizottságot akarták felhasználni arra, hogy a gazdag parasztok érdekét megvédjék. A községben az igavonó állatok és a gazdasági felszerelés nagy része a hadiesemények során elveszett. E tekintetben a gazdag parasztokat érte' a legnagyobb károsodás. A községben kóbor állatok, elhagyott lovak azonban voltak, de azok tulajdonjogát igazolni senki sem tudta. A gazdag parasztok egyenesen követelték, hogy a kóbor állatokat azoknak juttassák, akik a hadiesemények idején a legtöbb kárt szenvedték. Ez egyenesen az ujgazdák kisemmizését jelentette volna. A Nemzeti Bizottságban közben többségbe kerülő ujgazdák érdekeiket megvédték, A Nemzeti Bizottság kimondotta, hogy meghatározatlan ideig az igás fogatokkal egyedül ő rendelkezik. A faluban lévő 4 traktor munkáját ugyancsak a bi zottság osztotta be. Eszerint a gazdag parasztoknak 1, a kisembereknek pedig 3 traktor dolgozhatott.. Minden kisparatsztnak 3-3 kh. földet fel szántottak, mivel csak ennyi üzemanyaguk volt, később azonban valamenynyi szántóföldet feltörték. Az ujgazdáknak április és május elején felszántott 3-3 kh, jelentette a jövőt, s a földet tavaszi növénnyel vetették el. Ha a Nemzeti Bizottság ekkor nem állt volna szilárdan az ujgazdák mellett, a gazdag parasztok a rendelkezésre álló kevés iga és gépi erőt a saját gazdaságukban használták volna fel. Ezt bizonyítják a községi Termelési Bizottságban hozott intézkedések, amelynek már az összetétele is a nagygazdák érdekét szolgálta. A négytagú bizottság elnöke gazdag paraszt volt, azonkívül két középparasztból és egy ujgazdából állott a bizottság. A Termelési Bizottságból később kiszorították a nagygazdákat, ugyanis ekkor már a bizottság erősen a Kisgazda Párt helyi szervezet vezetőségének politikai arculatát tükrözte, 104/ X ' X 36 A két törvényhatóság közigazgatása akkor lehetett tökéletes, ha a törvényhatósági bizottság közgyűlését sikerül összehívni. Erre a megyében és a városban egyaránt törekedtek. A nemzeti bizottságok május elején külön-külön is szorgalmazták a törvényhatósági bizottság létre-