Levéltári Szemle, 16. (1966)
Levéltári Szemle, 16. (1966) 2. szám - TÖRTÉNETI ADATTÁR - Farkas Gábor: Fehér megye és Székesfehérvár város közigazgatása 1944. március 19-től 1945 végéig / 307–340. o.
- 315 községi bizottságokat szervezett, ezek munkájának megkezdéséhez a direktórium 20 000 pengő kölcsönt vett fel, mivel akkor a község teljesen pénz nélkül állott. A közellátási bizottság tevékenységére is szükség volt, mivel az élelmiszer, a tüzelő és egyéb közszükségleti cikkek beszerzése, elosztása nagy nehézségekbe ütközött. Megszervezték még a közmunka, a szociális, a gazdasági, a közegészségügyi, a közmüvelődésügyi és az idegen holmik felkutatására alakitott bizottságokat. Január 16-án tartott tanácsülésen a községi vagyon és egyéb fontosabb iratok pusztulásáért felelős volt vezetőjegyzőt távollétében bűnösnek nyilvánították, mivel több figyelmeztetés ellenére sem helyezte bizton» sagba azokat. Gondozásba vették a villanytelepet, a vizmüvet és az olajüzemet, majd kimondották, hogy az üzemek fenntartása érdekében mindenkitől dijat szednek pl. egy vizcsap után 10 pengőt, két csap után 15 pengőt, a nagy vizfogyasztók pedig 30 pengőt fizetnek havonta a községi pénztárba. Gondozásba vették és a munka megindítását javasolták a téglaüzemben és a fürésztelepen. A földosztásról ekkor 'még konkrét intézkedés nem történt, de a tanács felkészült a juttatásra. "Bármily.formában is történik a törvényes intézkedés^ a grófi kastély, a park, a földek stb. sorsáról, a község vezetősége mindenkor résen legyen." - irták a jegyzőkönyvben. A közellátási bizottság beszámolt eddigi tevékenységéről, de érdemleges munkáról számot adni nem tudott ... Mrucént egyik jeienteseoeu panaszosan emlegeti; " sem a készletek felkutatása, sem a fakitermelés nem eszközölhető". A közegészségügyi bizottság beszámolója sem nyugtatta meg a tanács tagjait: terjed a rüh, a tetű, a pusztai beteglátogatás lehetetlen". Ercsiben az ujjáépitő munka .megkezdését gátolta az, hogy a front közel volt, néha két kilométer távolságnyira megközelítették a németek a községeket. 45 Ugyanez a helyzet Székesfehérvár és a várost körülvevő más községek esetében is. Székesfehérvárt a németek mindenenáron vissza akarták foglalni, s ennek érdekében több ellentámadást indítottak. A szivósan védekező szovjet csapatok egyelőre a város határában tartották a megmerevedett frontvonalat, A felszabadult városban megindult az élet. December 23-án délelőtt a frontparancsnokság magyarnyelvű felhivása jelent meg, amelyben kérte a város népét, hogy folytassa békés munkáját. A város katonai parancsnoka, Uszkov Vaszilij alezredes felvette a kapcsolatot a helyi hatóságokkal. Annak ellenére, hogy a németek lőtték a várost, s a front néha egészen közel volt, sikerült a lakosságot a legszükségesebb közszükségleti cikkekkel ellátni. Dolgoztak a sütőüzemek 46/ működött a villanytelep, ahol az elmúlt év októberében felhalmozott szénkészletből tudták a telepet működtetni. 47/ Igen gyorsan megkezdték a vízszolgáltatást, majd a gáztelep helyreállítását is. Január 16-tól minden nap reggel 7-9-ig, délelőtt 11-14-ig és este 18-20 óra között volt gázszolgáltatás a városban. 48/ December 26-án Székesfehérváron megalakult a Magyar Kommunista Párt helyi szervezete. Elnöknek Benke Ferencet, titkárnak dr.Szibrik Ferencet választották meg. A pártszervezet kezdeményezésére megindították a Fehérvári Hirek cimü városi lapot. 4-9'/